A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata ismét megszervezte a Heves Megyei Alapszervezet tagjai részvételével a Vidám Úszóverseny elnevezésű programot. Az esemény a Markovits Kálmán uszodában került megrendezésre. A szervezet számos olyan programot szervez, melynek keretében több sportágat is kipróbálhatnak a tagok.

Horváth Richárd polgármester a rendezvényen kiemelte: a liga tagjai nagyon sokat tesznek egymásért és azért is, hogy meggyógyuljanak.

– Mindig nagyon jó érzés a liga tagjai között lenni, mert ilyen sok jókedvű és optimista embert ritkán látni egy közösségben. Hatalmas kitartás van ezekben az emberekben, miközben harcolnak a rák ellen, példát mutatnak a társadalomnak – részletezte Horvát Richárd polgármester.

Az eseményen több korosztályban versenyeztek az indulók, az úszásnem azonban nem volt meghatározva. A versenyen a győzelem mellett az is fontos szerepet játszott, hogy a jelenlévők jó hangulatban sportoljanak.

Rozványi Balázs szerint a megelőzés és a gyógyulás első lépése a megfelelő életmód kialakításában rejlik.

– Nagyon fontos a testmozgás, a napi rutinunk részévé kellene tenni. Az Egészségügyi Világszervezet szerint, legalább félóra közepesen intenzív sportolás jelentős életminőség javulást eredményez. Ajánlott ezt a tanácsot megfogadni, mert nagyon sokat segíthet a testünknek – mondta Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

Az esemény elsődleges célja az örömszerzés volt, azt hangsúlyozták, hogy a rákot túl lehet élni. Emellett pedig jól mutatta a program, hogy a szervezet tagjai a közösség erejét kivételesen nagyra becsülik.

Fotó: Bajzáth Gergő