Ahogy Pápainé Rados Mária mondja, amikor pályakezdő logopédus volt, a szakma még gyerekcipőben járt, ennek ellenére úgy érezte, hogy a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán minden elméleti és gyakorlati tudást megkapott, amivel boldogulni tudott. Első munkahelyén súlyos ajak- és szájpadhasadékos kislánnyal találkozott, ami kihívást jelentett számára. – Szerintem ez a lehető legnehezebb területe a logopédiának, mivel organikus elváltozások állnak a beszédzavar hátterében, ami miatt a beszéd nem tud kifejlődni. A gyermek lelkét is ápolni kellett a folyamat során, hogy megtanuljon bízni önmagában. Keményen dolgoztunk a kislánnyal, akinek végül nagyon sokat fejlődött beszéde, ezáltal magabiztosabbá vált. A változáshoz azonban elengedhetetlen a szülők támogatása, hiszen siker csak úgy érhető el, ha otthon is rendszeresen gyakorolják a feladatokat – részletezi. Úgy fogalmaz, a gyógypedagógia-logopédia olyan hivatás, melyet önzetlen odaadással és szeretettel lehet igazán jól végezni.

A Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hatvani Tagintézményének elismert, tiszteletben álló gyógypedagógus-logopédusa Pápainé Rados Mária. Hatvanban munkásságát az akkori Kisegítő Iskolában – ami később a 7. Számú Általános Iskola lett – kezdte, ahol tanulásban és értelmileg akadályozott tanulókat nevelt, és végezte beszédjavításukat. Szülési szabadságról visszatérve felkérést kapott intézményvezető-helyettesi pozícióra, amit elfogadott. Az igazgatónővel, kollégáival és a szülői munkaközösséggel együtt 1993-ban létrehozták a Gyermekmosoly Alapítványt azzal a céllal, hogy az iskola tanulóit tudják támogatni, tárgyi jutalmakkal díjazni. Ugyanebben az évben kiemelkedő pedagógusi munkája elismeréseként városi kitüntetésben részesült, átvehette a „Gyermekekért” érdemérmet. Három év iskolavezetésben eltöltött év után visszatért a tanításhoz, ahogy fogalmaz gyerekekkel akart foglalkozni paragrafusok helyett. Ezt követően sikerrel pályázta meg a városi logopédusi posztot, azóta az 5. Számú Általános Iskola volt munkavégzésének helyszíne. Annak ellenére, hogy a fenntartók és munkáltatók változtak, ebben az intézményben látta el a Hatvanból és járáskörzetéből érkező gyerekeket közel harminc éven keresztül. – Pályám alatt soha nem éreztem azt, hogy ráuntam a munkámra, mindig tűztem ki új célokat és feladatokat, fontosnak tartottam a szakmai megújulást, ezért folyamatosan képeztem magam önerőből, 2011-ben letettem a pedagógus-szakvizsgát – fejti ki.

Pápainé Rados Mária több, foglalkozásához kapcsolódó társulat tagja, így például a Demoszthenész Egyesületnek, amin keresztül afáziás továbbképzésen vett részt. Ezt követően közel húsz évig az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet logopédusaként dolgozott, ahol leginkább stroke utáni idős, afáziás betegekkel foglalkozott. – Szép, de egyben nehéz feladat az egészségügyi rehabilitációs tevékenység. Egy összetett folyamat, ahol elsősorban lelkileg kell az embereket megerősíteni, utána kezdődhet el a logopédiai munka. Itt orvosokkal, szakápolókkal, pszichológusokkal és gyógytornászokkal működtem együtt – foglalja össze a kórházban eltöltött éveit. Hozzáteszi, igazi csapatmunka volt, közösen örültek a legkisebb elért eredménynek is.

Alapfeladatai mellett széles körben alkalmazta szakmai tudását. Oktatási intézményekben rendszeresen tartott előadásokat szülői értekezleteken a gyermekkori beszédhibákról. Pápainé Rados Mária azt mondja, ezeken az alkalmakon igyekezett minden szülő számára hasznos beszédfejlődéssel kapcsolatos információt átadni. Szívügye a szép magyar beszéd, városi rendezvényeken általános, valamint középiskolai vers- és prózamondó versenyeken, illetve a Kazinczy Szépkiejtési versenyen állandó tagja a szakmai zsűrinek.

A városi pedagógusnapon idén a Hatvany Irén kitüntető emlékéremmel és a Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel ismerték el kimagasló, példaértékű munkáját. – Óriási megtiszteltetés volt, hogy megkaptam ezeket az elismeréseket. Örülök, hogy ezt a negyven évet megélhettem a pályán, visszatekintve hamar eltelt ez az idő. Úgy gondolom, hogy méltóképpen zárom le ezt a szép, emlékekkel teli életszakaszt, most ideje új fejezetet nyitni. Hálás vagyok azért, hogy olyan munkám volt, ami egyben a hivatásom is – részletezi. Pápainé Rados Mária idén augusztusban nyugdíjba vonul. Mint mondja, bízik abban, hogy az új, fiatal kollégák hasonlóan állnak majd a szakmához, megmarad a bizalmon alapuló közös együttműködés a nevelőkkel és szülőkkel.

Nyugdíjas éveit igyekszik tevékenyen tölteni, nagymama szerepében is szeretne kiteljesedni. Sok időt tölt unokáival, Leventével, Marcival, Sárával, Nórival és Pannival. Rendszeresen olvas nekik mesét, vetít diafilmet, vagy éppen kirándulnak. Életét gyermekkora óta kíséri a zene és az éneklés, megalakulása óta tagja a Polifónia vegyeskarnak, amivel több országban felléptek. Férjével közös szenvedélyük a túrázás, bejárták az ország nevezetes helységeit. – Rajongok a természetért, amikor ott vagyunk leveszem az órát a karomról, olyankor nem számít az idő múlása, csak a pillanat – foglalja össze. Hozzáteszi, tervük, hogy visszatértnek azokra a településekre, ahol már jártak, hogy megnézzék hogyan változtak ezek a városok, falvak, és hogyan változtak saját maguk és szemléletmódjuk ezalatt az idő alatt.