A kommunizmus ideje alatt elhurcolt hatvani atyák és családok tiszteletére tartottak szermisét ma délelőtt az Újhatvani Római Katolikus Templomban. A szerzetesek kitelepítése egész országunkat érintette, de van olyan hatvani vonatkozása, melyet fájó kötelesség felidézni. A mai napon az 1950. június 19-20-án Újhatvanban történtekre emlékezünk, amikor a kommunista diktatúra kiszolgálói a két világháború között érkezett ferences testvéreket elhurcolták, az értük kiállókat internálták – így kezdte beszédét a polgármester az újhatvani templomban megrendezett megemlékezésen. Az egybegyűlteket először Horváth Richárd köszöntötte, aki az összetartás fontosságát hangsúlyozta hozzátéve, hogy nemzetünk történelme azzal a céllal tanít minket, hogy elkerülhessük azokat a csapdákat, melyek magyarok tízezreit, sokszor százezreit ítélték halálra. – Saját kárunkon tanultuk meg, hogy mire képes az ember, ha túl sok hatalmat kap. Ennek a hatalmi folyamatnak esett áldozatául Újhatvanban négy ferences atya, köztük Kriszten Rafael házfőnök és két civil, kiket június 20-án az Andrássy út 60-ba szállítottak, és kilenc hónapon át testileg-lelkileg a legszörnyűbb kínzásoknak vetették alá. Recskre és más internálótáborokba hurcoltak háromszáz szabadságszerető polgárt, akik próbálták megakadályozni ezeket a tetteket, valamint 34, az atyákért kiálló családot száműztek négy évre a Hortobágyra és Recskre – részletezte.
A polgármester úgy fogalmazott: a hatvani ferences atyák szomorú tragédiája tanúságtétel. – A testvérek tisztában voltak azzal, hogy a kommunista diktatúra milyen veszélyekkel jár rájuk nézve, ez azonban nem tántorította el őket attól, hogy a helyes úton járjanak. Fontos példamutatás ez, hiszen emlékük erőt ad nekünk is ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk – hangsúlyozta. Horváth Richárd hozzátette, hogy ezek a meghurcolt atyák ételt és ruhát osztottak a rászorulóknak, mindenüket odaadták a híveknek, ha kellett gyűjtöttek, koldultak.
A megemlékező szentmisét Kecskés Attila atya celebrálta, aki elmondta: ezek a ferences szerzetesek, önzetlenek és odaadók voltak életük árán is.
– Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és társaik az életüket is odaadták, biztos, hogy a lélek vezetése alatt éltek. Nekünk is ugyanerre a lélekre kell figyelni, hogy vezethessen minket, hogy az itt és most tétje számunkra is egy olyan dicsőség legyen, mint amilyen dicsőség övezi azokat a hősöket és vértanúkat, akikre ma emlékezünk, akikért hálát adunk, akiket kérünk, hogy könyörögjenek értünk – fogalmazott.
A szentmisét követően megkoszorúzták P. Lukács Pelbárt és P. Kriszten Rafael vértanú szerzetesek emlékére elhelyezett táblákat, valamint a templom udvarán az összes elhurcolt hatvani emlékére állított táblát. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével ért véget.
Fotó: Rozgonyi Dezső
