Magyarország történelmének egyik legnagyobb emberveszteségét szenvedte el, 1943 januárjában, a Don-folyó kanyarulata mentén. A szovjet Vörös Hadsereg támadása során körülbelül 120 ezer honvéd eshetett el, a szakértők szerint.

A csatában elhunyt hősök között hatvani katonák is voltak, ezért a város számára kiemelten fontos, hogy méltó ünnepségen emlékezzünk a fájdalmas és szomorú eseményre. Horváth Richárd polgármester ünnepi beszédében kiemelte, azért fontos megemlékeznünk a sikerek mellett a tragédiákra is, mert az ezekre adott érzelmi és cselekvésben mérhető válaszok adják nemzetünk karakterét:      

„Ahogyan Hatvan karakterét is azon értékek adják, melyeket még a legnagyobb bajban, nehézségben sem vagyunk hajlandóak feladni. Hogy mi, hatvaniak törődünk egymással – ez határozza meg szociális hozzáállásunkat. Hogy mi, hatvaniak együtt döntünk – ez határozza meg fejlesztéseink legnagyobb részét. Hogy mi, hatvaniak óvjuk a természetet, a teremtett világot – ez határozza meg városunk arculatát. Ezek vagyunk mi, hatvaniak!”  

Az esemény végén az emlékezők elhelyezték a koszorúkat és a mécseseket az Őrszem szobor emlékművénél.   

Fotó: Albert Péter