Egyre népszerűbb a hatvani Dalvarázs kórus. Rengeteg felkérést kapnak, nagyon sok helyen léptek már fel: hatvani rendezvényeken, Nyíregyházán, Debrecenben, a leukémiás gyerekek alapítványának jótékonysági gálakoncertjén és számos budapesti helyszínen is. A Petőfi Rádióban és a Music Channelen is szerepeltek már, legutóbb pedig a Syma Csarnokban 4000 ember előtt léptek fel Zoltán Erika 30 éves jubileumi koncertjén. Az énekesnő kifejezetten erre az alkalomra írt egy dalt, amihez egy gyerekkórust álmodott meg. Ebben kérte Lola segítségét, aki a hatvaniakat ajánlotta. Érdekesen alakult az eset, ugyanis a gyerekek miatt kapott szerepet Lola is a fellépésben. Az énekesnők és a kórus közösen adták elő a Hangunk célba ért című új dalt. – Izgatottak voltak a gyerekek, mert ennyi ember előtt még sohasem léptek fel, de a színpadon ebből misem látszott – mesélte büszkén Földesi-Korsós Andrea, a Dalvarázs Show Kórus vezetője. Több szervezésbeli feladattal is meg kellett küzdeniük és csak egyszer volt lehetőségük a bevonulást és a felállás pozícióját elpróbálni a csarnokban, így kicsit féltek a technikai igények miatt. Hozzátette: a jubileumi koncertet megelőzően, a Duna Televízióban is bemutatkozott Zoltán Erika és a gyerekek a közös dallal. Továbbá készült stúdiófelvétel és klip is, de a jubileumi CD-n is rajta lesz az új dal.
A kórus vezetője elmondta: a gyerekeket nagyon inspirálják ezek a fellépések. A koncertet követő első próbán még mindig annyira fel voltak villanyozva az élménytől, mintha dupla annyi gyerek hangja szólalt volna meg. Nagyon családias a hangulat a próbákon. Ez annak köszönhető, hogy több korosztályú gyermekből áll a csapat, akik „anyáskodnak” egymás felett. – Ha nem mennék el az edzést koordinálni, ők akkor is tökéletesen feltalálnák magukat – tette hozzá mosolyogva.
A Dalvarázs kórus egyedülálló magyarországi viszonylatban, hisz az első gyermekek alkotta show kórus. Vezetőjük, Földesi-Korsós Andrea mindig is törekedett arra, hogy valami olyat alkosson, ami mind a gyerekeknek, mind a közönség számára egyedi és élvezhető. Így döntött a koreográfiájával színesített többszólamú kórusnál, amely folyamatos bővülése után, jelenleg 35 fős. Véleménye szerint, nem könnyű feladat összehangolni ennyi gyermeket, ennyiféle hangot, emellé koreográfiát szervezni, mindezt úgy, hogy ne menjen a hang rovására.
Zoltán Erika és a csapat közötti kapcsolat nem csupán a koncert idejére szólt, a mai napig megmaradt a jó viszony. A nyáron lesz az énekesnő táncstúdiójának záróbulija, melyre hivatalos a Dalvarázs kórus is.