Vasárnap csapott össze az OK-TAT60 Hatvani KSZSE és a XVI. kerületi KMSE férfi kézilabdacsapat a Kodály tornatermében. Az előzetes esélyek alapján kiegyenlített mérkőzésre számíthattak a szurkolók, ám a hatvaniak már az elejétől kezdve magabiztosan, a mérkőzést kézben tartva és irányítva játszottak. Kiemelkedő hazai kapusteljesítmények mellett, helyenként könnyed támadásaikkal szemben a vendégek védelme tehetetlen volt. A Hatvani KSZSE az első félidő végére 19:11-es arányú vezetést szerzett és az előnyét a második félidő végére még növelni is tudta, mert a végeredmény 40:27 lett. A mérkőzés végig sportszerű keretek között zajlott.
– Gratulálok a csapatomnak. Nagyon gyors, lerohanás gólokat tudtunk lőni az első és második félidőben is, ami meghatározta a mérkőzés kimenetelét. Bár voltak könnyelmű helyzeteink, összességében megérdemelt volt a győzelmünk – mondta el Kedves László, a OK-TAT60 Hatvani KSZSE edzője.
Bár a csapat gyengébben kezdte a bajnokságot, az elmúlt három mérkőzés győzelmével a 4. helyet foglalja el a tabellán.
A következő mérkőzés november 13-án 14 órakor lesz, amikor a Salgótarjáni Strandépítőket fogadja a hatvani csapat a Kodály tornatermében.