Pénteken 10 órától szombaton 10 óráig folyamatos volt a sportolás a hatvani uszodában. A 24 órás úszás résztvevői időbeosztás szerint érkeztek a medencébe. Az eseményen 211 ember vett részt, akik összesen 13.437 hosszt úsztak, azaz 335 kilométert. A rendezvényen új pályacsúcs is született, Kalyó Levente lett a legtöbb távot víz alatt teljesítő, 420 hosszt, tehát 10.5 kilométert úszott.

A legtöbb hosszt teljesítők Tapolcsányi Balázs és Révész Zsombor lettek, mindketten 434 hosszt, tehát 10.85 kilométert úsztak. A programon díjazzák a legidősebb jelentkezőt is, aki Erdélyi Zoltánné volt, ugyanis 1937.07.05-én született. Emellett elismerték a legfiatalabbat is, így a 2022.01.12-én született Sárközi Miklóst is. A programon 172 ember teljesítette a “60 hossz Hatvanban” kihívást, így őket éremmel jutalmazták.

Az eseményhez bárki csatlakozhatott, hiszen nem az időeredmények számítottak, hanem a közösség és a mozgás. Az úszás lehetőségén kívül más érdekesség is fogadta a látogatókat, így a búvárkodást is kipróbálhatták és néhány perc oktatást követően lehetőség is nyílt a merülésre. A 24 órás úszást Fülöp Andor hívta életre, aki éveken keresztül főszervezője is volt a programnak.

Kezdőkép: Albert Péter