Egykor Egyed napján, szeptember elsején fogták a disznót hízóba és hagyományosan november 30-tól vette kezdetét a disznótor. A néphiedelem szerint, tilos disznót ölni újholdkor, mert férges lesz. Kedd, péntek, vasárnap ugyancsak alkalmatlan, mert megromlana a hús. Egykor és ma is, már hajnalban elkezdődnek a disznóölések. A segítőket kisüsti pálinkával kínálta mindig a ház asszonya. A legügyesebb, leggyakorlottabb férfi szúrta le a disznót és ő is bontotta fel. Ha nem volt a családban, aki értett volna ehhez, akkor hentest, vagy böllért hívtak.

Négy emberre volt szükség, hogy gond nélkül átküldjék szegény párát a másvilágra. Őket nevezték fogónak, akik mellett kellett állnia a vérfogó asszonynak. Miután leszúrták az állatot, megperzselték szalmával vagy gázzal, szőrét lekaparták, majd lemosták. Ezután kezdődött a bontás, a feldolgozás és a töltés. A későig tartó disznótorból a vacsora után senki sem távozott üres kézzel, mert hurkát, tepertőt, abárolt szalonnát, friss húst, süteményt csomagoltak a háziak. A kóstolót később viszonozni kellett, aki kapott. Az elkövetkezendő napokban még bőven akadt tennivaló, ki kellett olvasztani a zsírt, a szalonnát, a sonkát, kolbászt, disznósajtot, elő kellett készíteni a füstölőre. Felvételeink ízelítőt adnak, hogy milyen volt egykor a falusi disznótor.

H. Szabó Sándor felvételei