Színes léggömbök, csillámló felirat, zsákbamacska és büfé. Ezek is megtalálhatóak voltak a Hatvani Csicsergő Óvoda farsangi bálján. A Szent István Sportiskolai Általános Iskolában megrendezett ünnepségen a tornaterem megtelt szülőkkel és hozzátartozókkal. A gyerekek sokat készültek erre a napra, a nagycsoportosok például konyhaséfként mulattak. A középsős Kaszab Lara kedvenc négylábúja a macska, így idén cicának öltözött. Társai is állatos kosztümöt választottak, így felvonult a színpadon például elefánt, oroszlán, méhecske, krokodil és pingvin. A legkisebbek pedig sellő- és horgász jelmezt öltöttek, így adták elő produkciójukat.

Tormáné Tóth Éva, a Hatvani Csicsergő Óvoda igazgatója elmondta: fontos a hagyományok és népszokások ápolása az intézményben. A farsanghoz kapcsolódva több programmal készülnek a gyerekeknek. – Minden évben tartunk arcfestést, és maszkokat is készítünk az óvoda falain belül ebben az időszakban. Az, hogy itt a sportiskolában tartjuk a bálunkat, 2012 óta hagyomány nálunk – foglalta össze.

A rendezvény végén egy zenepedagógus szórakoztatta a gyerekeket. Muzsikás Péter a legkisebbekkel közösen énekelt és táncolt a színpadon.

Fotó: Albert Péter