A sakk világa iránt érdeklődő közönség gyülekezett a Hatvani Ady Endre Könyvtárban. Inges Zénó matematika-földrajz szakos tanár, valamint nemzetközi sakkedző, a matematika és a sakk kapcsolatáról tartott előadást a kulturális intézmény falai között.
A Bajnok Sakkiskola oktatója elmondta, hogy kilenc évesen ismerkedett meg a logikai játékkal, a szorgalma eredményeként pedig gyorsan felzárkózott a nála idősebb játékosok tudásához. – Az első meghatározó élmények a Diákolimpián elért győzelmek voltak. Majd, hogy játszhattam a felnőtt megyei csapatban. Utána Jászberényben az NB II -ben versenyezhettem. Aztán az újszászi sakkszakosztályban folytattam. Amire a legbüszkébb vagyok, az az Európai Egyetemek Bajnoksága volt Budapesten, amikor az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem színeiben sikerült helytállnunk – részletezte.
Inges Zénó hozzátette, hogy jelenleg gyerekeket tanít játszani, valamint azt kutatja, milyen kapcsolat van a sakk és a matematika között. – Természetesen a logika, az előre gondolkozás, a térlátás, és nagyon hosszan lehetne még sorolni, mennyi előnyt ad a sakk a matematikát tanulóknak – mondta.
Inges Zénó arról is beszélt, hogy a sakk azért is nagyszerű és hasznos játék, mert nem lehet belőle kiöregedni, az összetett gondolkozást igénylő cselekmény pedig karbantartja az agyat. Ezért, mint mondta, a sakk, akár a hosszú élet titka is lehet.
Inges Zénóval hetente egy alkalommal találkozhatnak a játék iránt érdeklődő gyerekek a Hatvani Ady Endre Könyvtárban. A foglalkozásokra az óvodákban és az iskolákban lehet jelentkezni. A sakkedző azt is elmondta, hogy a jó képességű játékosok akár online módon is részt vehetnek a Bajnok Sakkiskola foglalkozásain.