Háziorvosok, nővérek, védőnők és több egészségügyi szakember vett részt a praxisközösség munkájában. A projekt lezárásáról tartottak sajtótájékoztatót Hatvanban, a Grassalkovich Étteremben. A Horti Praxisközösség a hatvani Futófesztiválon és Egészségnapon is szervezett egészségügyi méréseket és állapotfelmérést. Céljuk az volt, hogy jobban összehangolják az alapellátási és népegészségügyi feladatokat, erősítsék az egészségcentrikus szemléletet, valamint hogy pluszszolgáltatásokat nyújthassanak, melyeket ingyenesen vehetnek igénybe az érintettek. – Ezekhez a szolgáltatásokhoz nehéz hozzájutni, vagy hosszú várakozási idő van, ezért nagyon fontos, hogy minél több ember számára biztosítani tudjuk. Azt tapasztaltuk a projekt alatt, hogy egyre nagyobb igény van az egészségi állapottal kapcsolatos programokra – fejtette ki dr. Nagy Tamás a praxisközösség szakmai vezetője. Elmondta, hogy egyebek mellett lehetőség volt egyéni és csoportos pszichológiai tanácsadáson, úszásoktatáson, stresszkezelő tréningen és dohányzásról való leszoktatást támogató csoportfoglalkozáson részt venni.

A projektet négy településen indították, Hort, Csány, Ecséd, valamint Hatvan, ahonnan négy felnőtt háziorvosi praxis is csatlakozott. A munkájukat népegészségügyi koordinátor, dietetikus, gyógytornász, lelki egészséget segítő szakember és egészségfelelős is segítette. A tagok számos képzésen is részt vettek, hogy minél szakszerűbb munkát végezhessenek. Munkájukkal mintegy hétezer főt értek el.

A projekt az EFOP-1.8.2-17-2017-00014 számon elnyert támogatás eredményeként jött létre, melynek összege 149.862 millió forint volt.