Egy tanéven keresztül tartott az a verseny, amelyet a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum hirdetett 2015 szeptemberében. Az indulók több településről neveztek, így 39 csapat 117 diákja versengett egymással a vadászattal kapcsolatos témakörben. Ez idő alatt összesen 7 pályaművet kellett elkészíteniük a diákoknak, melyek között szerepelt versírás, társasjáték és egy videó készítés is.
A Szent István Általános Iskola tanulói a második helyet szerezték meg. Máté, Bence és Evelin elárulták, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok mindent tanultak a vadászatról, az állatokról és a Kárpát-medence öltözködési szokásairól, egészen az őskortól indulva.
– Három előadáson is részt vettünk, ahol nagyon sok új információt gyűjtöttünk. Azt hiszem, most már teljesen világos az is, hogy egy vadász pontosan mit csinál és milyen eszközöket használ – mondta Bánfai Evelin.
A versenyt lezáró eredményhirdetésen a diákok megtekinthették a vadászati múzeumot, és a rengeteg új ismeret mellett nyereményekkel térhettek haza. A díjakat a múzeum igazgatója, Gönczi Tibor adta át.
Az ünnepség után, több programmal is készültek a versenyzőknek, így többek között egy kutyás bemutatót is megtekinthettek.
Eredmények:
- Internazionale, Cegléd, Várkonyi István Általános Iskola Örkényi Úti Tagintézménye
A csapattagok: Bíró Ákos, Borsós Miklós, Rajta Roland
Kapcsolattartó pedagógus: Bíró Ferenc
- Vad-ászok, Hatvan, Szent István Általános Iskola
A csapattagok: Bánfai A. Evelin, Jobban Bence, Lendvai Máté
Kapcsolattartó pedagógus: Kovács János
- Árnyvadászok, Nagyréde, Szent Imre Általános Iskola és AMI
A csapattagok: Haverla Zsombor, Major Áron, Zödös Keve
Kapcsolattartó pedagógus: Zödös Szabolcs