Minden évben egy napot a közös családi szórakozásra szánnak a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. dolgozói, idén sem volt ez másként. A gyár vezetősége ugyanis családi napot szervezett, ahol különféle programokon szórakozhattak együtt a gyár munkatársai családjaikkal. A Városi Strandfürdő területén lévő rendezvényen különféle programok közül választhattak a jelenlévők: csillagászattal, jóslással, quadozással, vagy akár állatsimogatással üthették el az időt. A főzőversenyen pedig szakácstudományukat mutathatták be a Bosch dolgozói. Gyurkó Tamás már lassan tíz éve dolgozik a Boschnál, a családi napon leginkább a főzőtudományával akarta meggyőzni a zsűrit, épp ezért különlegességgel készült.

– Csicseriborsó, padlizsán, paradicsom és hagyma, egy egészségesebb ételt próbáltunk készíteni. Andalúz fűszerkeverékkel tettük még különlegesebbé az ízét, valamint grillezett csirkemellet és salátát kínáltunk mellé – mondta.

 

Benke László mesterszakács osztályozta az ételeket, véleménye szerint az a legfontosabb, hogy a szakma előírásait tartsák be még az amatőr szakácsok is.

– Egy pörköltben ne legyenek olyan fűszerek, amik nem illenek bele, például fahéj, babérlevél vagy szegfűszeg. Mint ahogy Mikszáth is megmondta, tűzpirosnak és tűzforrónak kell lennie, enyhén csípősnek és sűrű szaftúnak. Ettől nemigen lehet eltérni, bár elfogadom, ha valaki újat tud mutatni – vélekedett a mesterszakács.

Közben a színpadokon is folytak a programok, a Buborék együttes már a családi nap elején a legkisebbeket szórakoztatta. Az ünneplés is szerepet kapott, díjazták azokat az alkalmazottakat, akik azt ünneplik, hogy 5, 10 vagy 15 éve dolgoznak a vállalatnál. Bede Tekla öt éve van már a cégnél, azt mondja, szeret ott dolgozni.

– Már öt éve a Boschnál dolgozom, jól érzem ott magam, bár még csak most rázódom vissza, mert eddig szülési szabadságon voltam. Újult erővel vágok bele a munkába – mondta.

Roger Seemeyer, a Bosch műszaki igazgatója kiemelte: öröm látni a családi napon, hogy milyen sokan dolgoznak a cégnél.

– Jó látni, hogy ilyen sokan látogatnak ki a családi napra, és még nagyobb öröm, hogy ilyen sokan ünneplik a jubileumunkat, mert látható, hogy milyen régóta velünk dolgoznak már. Melléjük idén újabb kétszáz embert vettünk fel, reméljük ők is hosszú ideig velünk lesznek – mondta.

Volker Schilling gazdasági igazgató pedig rámutatott, hogy a tavalyi év sikerei a gyárban, az ott dolgozóknak köszönhetőek.

– A munkatársak a legértékesebbek számunkra, éppen ezért meg is háláljuk nekik a munkájukat. A tavalyi évben is nagyon sikeresek voltak, segítségükkel több mint harminc új terméket indítottunk el a gyárunkban. Fontos, hogy a vevőink elégedettek legyenek a termékeinkkel, ehhez pedig jó munkaerő szükséges, ezért is értékeljük olyan nagyra a munkatársak munkáját – emelte ki.

A Bosch családi napon Harsányi Levente és Kovács Áron voltak a műsorvezetők. Már tavaly is ők alapozták meg a hangulatot a családi napon, idén is kitettek magukért. Kovács Áron azt mondja, mivel már régóta a pályán van, nem izgul a színpadon. Harsányi Levente is hasonlóan vélekedett, állítása szerint leginkább izgatott szokott lenni egy-egy szereplés előtt.

– Egy kis drukk természetesen van az emberben, de már nem izgulok, ha a színpadra lépek. Leginkább az szokott izgatni, hogy minden rendben menjen, de legtöbbször, pláne egy ilyen családi napon nem szokott probléma lenni. Áronnal amúgy is kiegészítjük egymás humorát, így segítjük is egymást a színpadon – mondta.

A nagyszínpadon Caramel élő koncertet adott a Bosch dolgozóinak. Az énekes azt mondja, szereti az ilyen rendezvényeket, mert családias hangulatban telnek, így a koncertjén is mindig garantált a jó hangulat.

– A családi napokon mindig közelebb kerülök a közönségemhez, találkozom a családokkal, a legkisebbektől a legidősebbekig. Mindig ünnep nekem, ha ilyen formában beszélgethetek velük és minden korosztályt szórakoztathatok a koncertemmel – mondta Caramel.

Két koncert között különféle előadásokkal kötötték le a közönséget. A kutyás bemutatók mellett az akrobatikus kosárlabdával is megismerkedhettek a jelenlévők. A strand területén egy állatkertet is felállítottak: zsiráf, krokodil, zebra és teve is volt a karámokban. Aki kicsit izgalmasabb elfoglaltságot keresett, rally autóban utazhatott, vagy akár a Bigfoot nevű járműre is felülhetett. Aki pedig könnyedebb szórakozásra vágyott, pingpongozhatott vagy csocsózhatott egyet. Hajdú András is így tett, azt mondja, sok jó elfoglaltságot talált magának a családi napon, ő maga a csocsóversenyre nevezett be.

– Nagyon szeretjük a családi napot, érződik, hogy figyelnek ránk a Boschban. A munkánk mellett jólesik egy kicsit kikapcsolódni a kollégákkal – közölte.

bosch_csaladinap_97

A színpadi programok Beliczai Balázs humorista műsorával folytatódtak, az egész napos Bosch családi napot pedig Rúzsa Magdi esti nagykoncertje zárta.