Hetedik alkalommal rendezték meg a Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyt, amelynek idén is a Stefánia Palota adott otthont. A megmérettettésre tizenhárom csapat jelentkezett, közülük egyik, a Bajza József Gimnáziumból. Az ötfős hatvani csapat – Martonosi Henrietta, Olasz Boglárka, Vozák Lolita, Ádám Balázs, Kuzsella Marcell–már hónapokkal ezelőtt belevetette magát a munkába. Az elméleti oktatás után, a Grassalkovich Étterembe is ellátogattak, ahol a gasztronómiával kapcsolatos illemszabályokat is elsajátították. A felkészülésben Fekete Gábor protokoll szakértő volt a tanulók segítségére.
A nemzetközi verseny témája ebben az évben a „Konfliktuskezelés a kommunikációban és a protokollban” volt. Ezen témakörben a diákoknak többek között, a katonai,–sport és diplomáciai protokollt is jól kellett ismerniük. Kuzsella Marcellre például a világörökségekkel kapcsolatos feladat jutott, amelynek keretében az idegenvezető szerepébe is belebújhatott. Az egyik legnehezebb feladványra Vozák Lolitát választották, akinek Bulgária címerét, annak történetét és összes nevezetességét ismernie kellett a maximális pont eléréséhez. – Nem bántam meg, hogy jelentkeztem a csapatba. Egy örök élmény marad számomra ez a verseny–ezt már Martonosi Henrietta hangsúlyozta.
A protokoll verseny célja, túlmutat, azon, hogy az egyetemisták, középiskolások megtanulják, hogy melyik öltönyt, vagy szoknyát válasszák, ha különleges eseményre hivatalosak. Csáky Imre, honvéd alezredes, címertörténész, kiemelte: a mai rohanó világban fontos, hogy a fiatalabb korosztály is tisztelje egymást és tisztában legyenek az alapvető illemszabályokkal. Ez a vetélkedő pedig, remek alkalom arra, hogy fakultatív program keretében megismerkedjenek más országok kultúrájával is.
A hatvani csapat az előkelő IV. hely mellett, szép kommunikációjukért, megjelenéskultúrájukért megkapta Schiffer Miklós stíluskommunikátor különdíját is.