A Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat épületében összetett munkát végeznek a szakemberek. Itt kapott helyet a család- és gyermekjóléti szolgálat központja, az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a támogató szolgáltatás, a gazdálkodás, és a közösségi pszichiátriai ellátás, valamint a fogyatékkal élők nappali intézménye is – mondta a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat vezetője. Semperger Katalin hozzátette, annyian fordulnak hozzájuk segítségért, hogy a rendelkezésükre álló tér már nem biztosította számukra a zökkenőmentes munkavégzést. Ezért az önkormányzat új épületszárnyat bocsájtott a rendelkezésükre, ahol összesen hét helyiséget újítottak fel a számukra. – A közösségi pszichiátriai ellátás ismét kapott egy irodahelyiséget, illetve egy tanácsadói szoba is kialakításra került. Itt – a többi között – fejlesztőpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd – mondta az intézmény vezetője. Hozzátette, irattári helyiségek, valamint egy kisebb tanácsterem is kialakításra került, amely lehetővé teszi a szakmai előadások és események megszervezését is.
Hatvan Város Önkormányzata korábban pályázatot nyújtott be annak az érdekében, hogy a szociális ágazatban dolgozó szakemberek méltó helyen tudják végezni a munkájukat – hangsúlyozta a polgármester. Horváth Richárd hozzátette, bár a tender szakmailag kiválóan volt megírva, a támogatást mégsem sikerült megnyerni. – Ugyanakkor óriási volt az igény arra, hogy a szociális szolgálatot egy méltó és megfelelő helyre költöztessük. Így az önkormányzat saját költségen alakította ki ezeket a helyiségeket, még 2018-ban. Elindult a munka, azonban látható volt, újabb helyiségekre van szükség ahhoz, hogy megfelelőképp tudják végezni a munkájukat. Most eljött ez a pillanat, az önkormányzat szintén saját forrásból alakította ki az újabb helyiségeket. Ezeket adtuk ma át – fogalmazott a városvezető.
A felújított épületszárny átadóünnepségén a városvezetés is jelen volt. A köszöntő beszédek után Semperger Katalin és Horváth Richárd átvágta az átadást szimbolizáló nemzeti színű szalagot, majd a jelenlévők megtekintették az új épületszárny felújított helyiségeit.
Fotó: Albert Péter
















