Katonákkal és civilekkel teli vonatok indultak messze keletre a GULAG táborok felé. A háború után közvetlenül még senki sem gondolta volna, hogy alig néhány év leforgása alatt családok ezreit szakítják szét, szovjet és hazai internálótáborok nyelik el a másként gondolkodókat, akiket akkoriban fasisztának, a fennálló demokratikus rend ellenségének neveztek, többnyire szinte minden alap nélkül. A 1945-ös nemzetgyűlési választásokat elvesztő MKP, hogy ne szoruljon ki a politikai palettáról, koncepciós perek sorozatát indította országszerte, hogy törvényesnek látszó módon, aljas, koholt vádakkal támadja az egyházakat, a demokratikus pártokat és azok ifjúsági szervezeteit. A nagy publicitást kapó színjátéknak célja volt: A társadalom megtévesztése és megfélemlítése. Egyik példája a gyöngyös-hatvani vagy mátravidéki összeesküvés néven elhíresült, nevetséges vádak alapján lezajlott eljárás volt. Többcélú folyamat indult el. A Független Kisgazdapárt helyi szervezete és az őket támogató egyházi személyek gyanúba keverése, elhurcolása, veréssel történő vallomások kicsikarása következményeként felépült egy vádirat, ami egy jogállamban nem állta volna meg a helyét, de még így is több sebből vérzett. A gyöngyösi Páter Kiss Szaléz ferences baráton kívül a hatvani Lukács Pelbárt, Farkas Jozafát hatvani rendházfőnök és Páter Zacher Róbert mellett 1945. május első napjaiban letartóztatták többek között az FKGP járási titkárát, ifj. Berényi Illést, ifj. Nagy (Bóha) Józsefet, a köztársasági elnök testőrségének tagját, a Fiatal Ifjúság hatvani vezetőjét, Fehér Endrét és még további húsz hatvani fiatalt. A letartóztatott személyeket a hatóság székhelyére, a budapesti Andrássy út 60-ba szállították. Kihallgatásuk során a vallatók minden eszközt felhasználtak, hogy a beismerő vallomásokat kikényszerítsék a gyanúsítottakból. A nyár folyamán Lukács Pelbárt, Fehér András, Berényi Illés, Ifj. Nagy József és Ocsovai Sándor ügyét átadták a szovjet hadbíróságnak. Az eljárás törvénysértő jellegét példázta, hogy a tárgyalóteremben védőügyvéd nem lehetett jelen, viszont nyomásgyakorlás végett az utolsó sorokban a kihallgatásokat vezető szovjet katonatisztek ültek.

Lukács Pelbártot, Berényi Illést és Fehér Andrást, a Finn-Karéliában felállított munkatáborban letöltendő 10-10 évnyi kényszermunkára ítélték. Magyarországi gyűjtőhelyre vonatkozó internáló határozattal sújtották Farkas Jozefátot, Zacher Róbertet és nyolc hatvani fiatalt. A Szovjetunióba hurcoltak közül senki sem tért vissza. (A gyöngyösi és hatvani áldozatokról, koncepciós perükről Nagy Nándor történész írt, Keresztút a szovjet munkatáborig című kötetében, amely múzeumunk kiadványában jelent meg, 2017-ben)

1950. június 19-én az újhatvani templom előtt tüntetés zajlott le, a ferencesek kitelepítése miatt. A délelőtt folyamán valóságos embergyűrű vette körül az épületet hogy a városszerte kedvelt ferencesek elhurcolása ellen tiltakozzanak. Közöttük nagy létszámmal voltak jelen az újhatvani városrészben élő vasutasok.

A város akkori vezetőinek nem sikerült a nagyszámú, imádkozó, éneklő tömeget távozásra bírni. Délutánra Budapestről és Miskolcról is megérkeztek az államvédelmi erők fegyveresei. Este kezdték a tömeg oszlatását. Vízi fecskendővel, riasztólövésekkel és puskatussal verték szét az addig kitartó tiltakozókat és nyomban megkezdődtek a letartóztatások. A közelben lévő egykori Katolikus Kör épületében folyt a letartóztatottak kényszervallatása, bántalmazása. Másnap a vasúti főnökség sztálinista vezetői több vasutast menesztettek állásából a „demokráciaellenes” tüntetésen való részvétel miatt, illetve feketelistára tették a többi „reakciós és imperialista” vasutast, akiktől már régóta szabadulni szerettek volna.

Az utóbbi években „beidomított” szakszervezet sem állt ki a kirúgott munkatársakért. A fegyelmi tárgyalásokat és a kirúgásokat követően indult meg a bosszú következő szakasza. Harmincnégy vasutas család került kitelepítésre. A férfiakat embertelen körülmények között kényszermunkatáborokban dolgoztatták, a feleségeiket két hortobágyi állami gazdaságba vitték mezőgazdasági munkára. A megdöbbentő részletekről vallanak a kitelepítéseket megélt szemtanúk a Vasutasok pokoljárása című összeállításban. Hasonló címmel jelent meg Németi Gábor kötete 2003-ban, hogy az események és a fájdalmas következmények ne merüljenek feledésbe.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcnak, illetve a gyilkos sortüzeknek is voltak hatvani áldozatai, és még mennyi esetről nem tudni, egyéni sorsokról, besúgások áldozatairól nem is beszélve. A múlt feltárása, emlékezete segíthet a sebek gyógyításában és felhívhatja a figyelmet, hogy soha többet ilyen és ehhez hasonló borzalom ne történhessen meg.

Kökény Ferenc
történész