Ismét Országos Dog Dancing Bajnokságon vett részt Juhász Anikó, és kutyája Izzy. A megmérettetésen elnyerték az országos bajnoki címet, illetve az abszolút országos bajnoki elismerést is és Heelwork 3. osztályban is első helyezést értek el.

Juhász Anikó elmondta, a dog dancing túlmutat a művészi értékelésen, hiszen a verseny alkalmával a zsűri, az állat és a gazdája közötti harmóniát is figyelembe veszi. – Nagyon sokat edzettünk a bajnokságra. Egy-egy koreográfia pontos betanulása akár hónapokat is igénybe vesz. A dog dancing viszonylag fiatal kutyás sport és az alapja az engedelmességi gyakorlatok magas szintű művészete – mondta Juhász Anikó.

A hatvani lány állatok iránti szeretete, a munkájában is megmutatkozik. Kutya kozmetikusként, és kisállat fizioterapeutaként tevékenykedik. Mindemellett Hatvanban dog dancing oktatással is foglalkozik hobbi és versenyszinten is. Juhász Anikó és Izzy már készülnek a 2020-as megmérettetésekre, illetve az 5. Hatvani Dado Dog Dancing Bajnoksára, amit május 23-án és 24-én rendeznek meg.

Kezdőkép: Albert Péter