A Hatvani Strandfürdő folyamatosan bővíti a kikapcsolódáshoz szükséges szolgáltatásait. A Decathlon hatvani logisztikai központ jóvoltából már azok is játszhatnak a vízben és a szárazföldön, akik otthon hagyták az ehhez szükséges kellékeiket.

– Évek óta szoros kapcsolatot ápolunk a Decathlonnal. Idén labdákat, egyéb más vízi eszközöket és egy pingpongasztalt ajándékoztak nekünk, melyekkel nem csak a táborozó gyerekek játszhatnak majd. Igyekszünk minél előbb kialakítani azt a rendszert, amely lehetőséget biztosít arra, hogy minden strandolni vágyó használhassa ezeket a tárgyakat – mondta Havassy Kálmán, a Hatvani Szolgáltató Intézmény vezetője.

 

A Decathlon pedig fontosnak érzi társadalmi szerepvállalását a városban. Szalai Sándor, a hatvani logisztikai központ igazgatója hangsúlyozta: az új gyermekmedence projekthez kapcsolódva szeretnék támogatni a kicsik sportolását a strandon is.

– A város folyamatos fejlődése arra sarkall minket, hogy a továbbiakban is bekapcsolódjunk Hatvan életébe. Több éves kapcsolat fűz minket a Hatvani Strandfürdőhöz, a jövőben pedig még több létesítménynek szeretnénk támogatást nyújtani – fogalmazott.

A Decathlon „Sportból a legtöbbet” pályázatának nyerteseit pedig a napokban hirdették ki, melyek között a Lesznai Anna Módszertani Intézmény neve is szerepel, így a második tornaszobájuk kialakításában a cég is segíti őket.