Több éves kihagyás után, végre újra rajthoz állhatnak a triatlonisták a hétvégén Hatvanban. A Hatvani Strandfürdő augusztus 20-án mini triatlont szervez, így a létesítmény területén és környékén futhatnak, úszhatnak és biciklizhetnek a sportolni vágyók. Dobi Gyula, az esemény szervezője elmondta, hogy minden korosztály számára készülnek távokkal, valamint mindenki a saját belátása szerint választhatja majd a távokat.
– Három távot jelöltünk ki az indulóknak. Az első a kezdőtáv, amely 2 hossz, vagyis 66 méter úszás, egy kör bicikli a Doktai utcán, ami 3,1km és egy kör 625 méter futás a strand területén. A következő szinten már 10 hossz úszás, két kör kerékpár és 3 kör futás vár a versenyzőkre. Aki pedig úgy érzi, hogy igazán sportos, az 660 méter úszást, 12 kilométer biciklizést és 3750 méter futást is bevállalhat a kora délután folyamán. Ezen kívül pedig családok és baráti társaságok is indulhatnak váltóban – fejtette ki.
Előnevezésre csütörtök éjfélig van lehetőség a dobigy@citromail.hu-n, illetve a verseny napján a helyszínen is jelentkezhetnek az érdeklődők. A nevezési díj gyermekek és mini távot teljesítők esetében 500 Ft, felnőtteknél pedig 1000 Ft,a helyszínen gyermeknek 500 Ft, felnőtteknek 1500 Ft amely tartalmazza a strandbelépőt is.