Rendkívüli interjút adott Hatvan polgármestere augusztus 29-én hétfőn, ahol a Fidesz hatvani alapszervezetének augusztus 25-i megalakuláskor a Szabó Zsolt elnök által elmondottakra adott markáns reakciót.
A konfliktus háttere
Az utóbbi évben csak kevés szó esett arról, hogy Horváth Richárd és Szabó Zsolt között miért ilyen feszült a viszony. A válasz ugyanakkor egyszerű: Szabó Zsolt célja az volt, hogy Hatvan az irányítása alatt maradjon. Ezért hagyta itt kabinetfőnöki minőségben egyik első emberét, Tóth Csabát, aki Szabó érdekei szerint igyekezett irányítani a várost. Horváth Richárd azonban komolyan véve polgármesteri esküjét, nem engedhette, hogy az államtitkár személyes ambíciói, érdekei szerint szülessenek a döntések Hatvanban. Így tavaly nyáron eltávolította azokat az embereket (Tóth Csabával, korábbi kabinetfőnökkel az élen) a polgármesteri hivatalból, kik nem a város érdekeit tartották szem előtt. E lépésével Horváth Richárd sokak szemében hős lett. Szabó Zsolt alatt ugyanis rettegésben élt az önkormányzat legtöbb dolgozója. Kollégáival üvöltözött, fenyegette és megalázta őket. Mindezért a Horváth Richárd által kialakított demokratikus, tiszteleten és megbecsülésen alapuló együttműködés hihetetlen változást jelentett a hatvani közéletben. Szabó Zsolt pedig, aki máig sem képes elfogadni, hogy nem övé Hatvan városa, azóta is mindent elkövet annak érdekében, hogy meggyengítse a jelenlegi törvényes vezetést. |
Sajtótájékoztatóján Szabó a szakmai csúsztatások és valótlanságok egész áradatát zúdítja a hatvani lakosokra – mondta el Hatvan polgármestere, aki hozzátette, hogy mindez azonban eltörpül az országgyűlési képviselő azon állítása mellett, melyben valóban megmutatkozik, hogy hogyan is tekint Hatvanra a választókerületi elnök. – Ez az én városom! – jelentette ki Szabó Zsolt interjújában.
Nem, tisztelt államtitkár úr! – reagált Horváth Richárd – Hatvan a hatvaniaké! Ez olyan igazság, ami számunkra szent és sérthetetlen!
– Mint ahogyan azt sem Ön dönti el, hogy a vezetésem alatt álló szakemberek és jómagam alkalmasak vagyunk-e arra, hogy a várost vezessük. Emlékeztetem, hogy demokráciában élünk, ahol nem az ön véleménye mérvadó, hanem a választóké. Hogy polgármesteri időm sikeres-e, azt a választók fogják eldönteni a legközelebbi önkormányzati választás során. Emlékeztetném arra is, hogy a választójog alkotmányos alapjog. Kérem, ne vonja kétségbe a hatvani választók jogát arra, hogy dönthessenek szülővárosuk sorsáról. A hatvani lakosok pedig, államtitkár úr, nem az Ön alattvalói, Ön pedig nem a mi földesurunk! A hatvaniak képesek a döntéshozatalra. Látják a fejlesztéseket Hatvanban, akármit is állít Ön. Kipróbálták az új gyermekmedencét, sétáltak a vadonatúj járdákon, autóztak a felújított belterületi utakon. Ott lesznek városunk új sportcsarnokának avatóján – folytatta a polgármester.
– Eleve érthetetlen számomra – tette hozzá Horváth Richárd –, hogy Szabó Zsolt képes volt úgy megalakítani a hatvani Fidesz alapszervezetét, hogy abból kizárta a Hatvanért az elmúlt évtizedek során a legtöbbet dolgozó Fideszeseket. Az államtitkár döntésének következményeként a szervezet korábbi tagságának túlnyomó részét, 35 aktív tagját elveszíti. Emellett további 30 fő is kérte felvételét a pártba, akik aktivistaként már évek óta segítették a Fideszt munkájukkal.Olyan tagok tagsági viszonya szűnik meg ezáltal, akiknek munkája révén 2009 óta valamennyi választást megnyerte a Fidesz városunkban – szögezte le a városvezető.
A polgármester kiemelte: bár Szabó Hatvanról beszél, munkája alapján, mintha Heves képviselője lenne. – Sehol sem találkoztam az országgyűlési képviselővel az elmúlt évben, ahol Hatvan számára fontos esemény zajlott. Mondhatjuk, hogy Hatvannak egy éve nincs képviselője – emlékeztetett Horváth Richárd.
Kinek a bizalma?
Az államtitkár szerint Horváth Richárd már nem élvezi a Fidesz bizalmát – adta hírül a Szabó Zsolt kezében levő Hatvanonline.hu. – Természetesen szó sincs erről! Mindössze az államtitkár bizalmát vesztette el a jelenlegi városvezetés, amin nincs mit csodálkozni, hiszen végre a hatvaniak kezébe kerültek a döntések. Szabó választókerületi elnökként személyes döntést hozott. Ehhez persze joga van, de ott még hála Istennek nem tartunk, hogy Szabó Zsolt egyenlő legyen a Fidesszel – hívta fel a figyelmet Horváth Richárd, Hatvan polgármestere.
Hatvani pályázatok – mi az igazság?
Szabó Zsolt szerint a hatvani pályázatok alacsony színvonalúak, és ezért nem nyernek támogatást. Hozzá nem értésre, alacsony szakmai színvonalra panaszkodik. Ehhez képest a tények úgy néznek ki, hogy több mint 15, kiváló színvonalon kidolgozott európai uniós (TOP) pályázatot nyújtott be Hatvan az elmúlt fél évben. Bár a január 29-i beadási határidőre benyújtott pályázatok esetében sem született még végleges döntés, a Polgármesteri Hivatal minisztériumi forrásai megerősítették, hogy az első három értékelt hatvani pályázatot (szakmai alapon – az objektív pontozási rendszer szerint) támogatásra érdemesnek találták. Mégsem kaphatta meg Hatvan a jól megérdemelt támogatást, mert a Szabó Zsolthoz és Tóth Csabához kötődő megyei közgyűlés jelezte, hogy nem támogatja Hatvan pályázatait. A pályázatok szakmai színvonala tehát még a legmagasabb szakmai kritériumoknak is megfelelt, a megyei közgyűlés azonban sikeresen megakadályozta, hogy Hatvan belekezdhessen ezekbe a fejlesztésekbe.
Utólag módosították a kiírást, hogy Hatvan ne nyerhessen
A fentiek mellett a tavasz folyamán 4 pályázati kiírás esetében is módosították a Heves megyei értékelési szempontrendszert. – Ez azt jelenti, hogy azután változtattak az értékelési szempontokon, miután Hatvan már benyújtotta a pályázatát ezekre a kiírásokra. A változtatások mind a négy esetben rontották Hatvan esélyeit – mintha csak direkt azért változtattak volna, hogy Hatvan ne nyerhessen. A négyből egyetlen esetben sem hozható fel semmilyen szakmai érv a módosítás szükségessége mellett. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy mind a négy esetben írásban emeltünk kifogást és külön kértük a módosítás szakmai alátámasztását is, de egyetlen egy esetben sem kaptunk semmilyen magyarázatot. Fontos tudni, hogy az új pályázati rendszerben a megyék rendkívül nagy súlyt képviselnek a döntéshozatalban. Mind a négy esetben a megye tett módosítási javaslatot. Már csak hab a tortán, hogy mind a négy módosítás jogszabályba ütközik, így esetleges elutasítás esetén mindegyik esetben jogi útra tereljük majd a kérdést – szögezte le Horváth Richárd.
Átláthatóság – a szavak helyett következzenek a tettek
A Fidesz hatvani alapszervezetének megalakulása alkalmából Szabó kihangsúlyozta azt is, hogy átláthatatlan a jelenlegi hatvani adminisztráció. – Ez nyilván az államtitkár személyes véleménye, mellyel szemben csak az igazság áll. Sosem működött még ilyen transzparensen a hatvani igazgatás. A véleményháború helyett azonban azt javasoljuk, hogy nézzük meg a valóságot közösen. Bízunk ugyanis abban, hogy az átláthatóság jegyében az egyes pályázataink értékelését nyilvánosságra hozzák majd. Joguk van tudni a hatvani lakosoknak, hogy mi az igazság ebben a kérdésben! A hatvani városvezetés így hozzájárul ahhoz, hogy benyújtott pályázataink teljes tartalmát (jó példával elől járva) mi magunk hozzuk nyilvánosságra – ígérte a polgármester.
– A szárazmalom projekt kapcsán pedig csak annyit jegyeznénk meg, hogy a projekt meghiúsulása miatt jelenleg is perben áll az önkormányzat. Sokat elmond ugyanakkor a háttérről, hogy a Szárazmalom projektet ugyanaz a Szabóhoz köthető csapat menedzselte, amely jelenleg Fejlesztési és Koordinációs Központ Nonprofit Kft. néven a Heves megyei pályázatok ügyeit is „intézi” – hívta fel a figyelmet a polgármester.
Stabilitás a város vezetésében és működésében
– Reméltem, hogy én polgármesterként, Szabó Zsolt pedig képviselőként leszünk képesek a városért dolgozni. Már régóta világos, hogy Szabó nem tekinti feladatának a Hatvannal való együttműködést – mondta el Horváth Richárd, aki hozzátette, hogy semmiképpen sem akar háborúzni senkivel, így továbbra is kész a vitás kérdéseket félretéve a közös munkára az államtitkárral, amennyiben az Hatvan érdekét szolgálja. – A város ettől függetlenül stabilan működik, hiszen az a fejlődő pálya, melyen az elmúlt évben elkezdtünk járni, töretlen. Bízom tehát a jó együttműködésben, de az nem feltétele a város sikerének – tette hozzá a polgármester.
– Államtitkár úrnak mindenesetre jó egészséget kívánok, valamint azt, hogy legyen nyitott a várossal való együttműködésre. Ez ugyanis a hatvani lakosok érdeke – s ez minden más szempontnál fontosabb! – zárta gondolatait a városvezető.