Egy horti étteremben találkoztak egymással az FC Hatvan sportolói és edzői. Ofella Zoltán a sportklub elnöke betegség miatt nem tudott részt venni az eseményen, őt az FC Hatvan sportmenedzsere képviselte. Nagy Ádám így értékelte a 2023-as évet. – A férfi felnőtt csapatunk egy egész jó tavaszi szezont zárt. Nagyon szép bennmaradást produkáltak. Az őszi szezon vége kicsit fáradtabbra sikeredett. Úgy gondolom, hogy több van a srácokban ennél. A lányok stabil szereplést tudhatnak maguk mögött, de ők is felfelé törekednek az NB II-ben. A fiúk pedig az NB III-ban. Tehát azért van hiányérzet, de nem vagyunk teljesen elégedetlenek sem – mondta.     

Nagy Ádám hozzátette, idén az edzők, a felnőtt csapatokból három-három sportolót választhattak ki, akiket a kiemelkedő teljesítményük alapján elismerésben részesítettek. A felnőtt női futballisták közül Bagó Dóra, Orosz Eszter, és Tóth Anna, a férfiak közül pedig Czibolya Gábor, Menczeles Iván, és Tarjáni Péter kapott díjat.

Az esemény vendége volt Hatvan polgármestere. Horváth Richárd megköszönte Ofella Zoltán kitartó munkáját, aminek az eredményeként tovább fejlődhet a sportélet. Továbbá kiemelte, hogy a város vezetése a jövőben is támogatni fogja az FC Hatvan működését.

A sportklub tervei között szerepel, hogy a felnőtt férfi focicsapat megőrizze helyét az NB III-ban. Az NB II-es női futballisták esetében pedig akár az NB I-be jutás is elképzelhetővé válhat a következő években. 

Fotó: Albert Péter