Évzáró ünnepséget tartott a Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesülete. A Radnóti téri székhelyükön megrendezett eseményen több mint százan vettek részt, ahol összegezték az elmúlt egy év történéseit. Stuhár Jánosné Sándor Mária 12 éve tagja az egyesületnek. Kiemelte, hogy szereti ebben a közösségben tölteni az idejét. – Az tetszett meg leginkább, hogy itt nagy, összetartó közösség van. Nyaranta szoktunk üdülni is járni, ami nagyon jót tesz a mozgáskorlátozott betegeknek – foglalta össze.

Az egyesület aktívan részt vesz a város életében, szorosan együttműködnek a többi között a Hatvani Karitatív Összefogás Egyesülettel. Voltak a Szeretet Szombat elnevezésű eseményen is, ahol rászoruló családok részére a ruhaosztásban segédkeztek. Mindezeken kívül az év során számos pályázatot nyertek el, illetve felajánlások is érkezett hozzájuk, ezeknek köszönhetően például új hűtőszekrényt tudtak venni, kifestették az irodájukat és több millió forint értékben kaptak bútorokat. Élelmiszerláncok is támogatják munkájukat, így naponta több mint kétszáz kiló élelmet tudnak szétosztani rászorulók között. Nagyné Siraky Szilvia, a Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesületének elnöke elmondta, hogy mozgalmas évet tudnak maguk mögött. Hozzátette, hogy a jövőre nézve is sok tervük van. – Nagyon sok álmunk van, amit szeretnénk megvalósítani. Ez nyilván annak függvénye is, hogyan sikerülnek majd a pályázataink. Szerencsére elmondhatjuk, hogy ebben az évben minden pályázatot elnyertünk – mondta.

Az eseményen tiszteletét tette Horváth Richárd polgármester, valamint Smidné Vereb Julianna önkormányzati képviselő. A városvezető beszédében megköszönte az egyesület egész éves munkáját, hangsúlyozta továbbá támogató tevékenységük fontosságát. – Önök nincsenek egyedül a mindennapokban. Akik itt munkálkodnak, tudják és átérzik a problémájukat, és ott segítenek, ahol csak tudnak – részletezte.

Az eseményen ebéddel vendégelték meg a jelenlévőket, valamint meglepetéssel is készültek nekik. Az egyesület még december 24-ig adományokat juttat el azon tagjaik részére, akik nem tudtak személyesen részt venni a mostani ünnepségen.

Fotó: Albert Péter