Ismét fontos mérföldkőhöz érkezett Hatvan, a közösségi szálak tovább erősödtek Jánok és Bihar községgel, ahogy Horváth Richárd, Hatvan város polgármestere, valamint Szilágyi Zoltán, Bihar község polgármestere, és Begala Gyula, Jánok község polgármestere, ünnepélyesen aláírták az együttműködési megállapodást és az együttműködési szándéknyilatkozatot a hatvani Városháza kistermében. 

A testvértelepülési kapcsolatok kialakítása és ápolása mindhárom település vezetője számára kiemelten fontos, és nem véletlen a két község kiválasztása sem. Jánok település hatvani vonatkozása, hogy ott született Sziklay Szeréna, a Magyar Hiszekegy szerzője, Szinyei András alpolgármester nagymamája. De Bihar községnek is van jelentősége a város szempontjából, ugyanis Gáspár András honvéd vezérőrnagy sírhelye ott található. Így Bihar jó, baráti kapcsolatot ápol a hatvani Gáspár András Bajtársi Egyesülettel, akiket már többször láttak a településen is vendégül.

Horváth Richárd polgármester elmondta, hogy ezek kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatok, hiszen lehetőség nyílik kulturális és társadalmi értékek megosztására, közös programok szervezésére. – Pontosan arról van szó, hogy a fiataljaink, gyermekeink el tudnak jutni más helyekre, meg tudják tapasztalni azt a vendégszeretetet, azt az életet, amit ott élnek az emberek. Most két magyar településsel írtuk alá a nyilatkozatokat, ami azért nagyon fontos, mert a trianoni békediktátum kapcsán kerültek ők idegen országokhoz, nem ők akartak menni, mégis ezen testvérvárosi szerződésekkel meg tudjuk ismerni az ottani emberek, az ottani életet és erősíteni az összetartozásunkat – mondta.

A települések közötti kapcsolat sokkal több, mint formális megállapodás. Egy valóságos közösség épült ki, melynek tagjai mélyebb kulturális megértést és barátságokat szereznek – ezt már Szilágyi Zoltán, Bihar község polgármestere hangsúlyozta. – Most egy szándéknyilatkozattal készítettük elő a testvérvárosi megállapodást. A célunk az, hogy minél jobban fejlődjön a községünk és Hatvan is, ebben pedig a két település közötti szövetség segíteni fog – közölte.

Begala Gyula, Jánok polgármestere azt hangsúlyozta, hogy Hatvannal már több sikeres programot valósítottak meg, ezt a jó együttműködést erősítették most meg a testvérvárosi megállapodással. Mint mondta, azok az Európai Uniós pályázatok, amelyen közösen együtt tudnak indulni, ez is összeköti a két települést, a határon túli és anyaországi magyarokat. – A két település között ez már szinte egy családi kapcsolat, a testvérvárosi szerződéssel ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekeink is érezzék, hogy összetartoznak. A pályázatokra pedig továbbra is készen állunk, hogy ha lesznek kiírások, akkor induljunk és bízunk benne, hogy eredményesek leszünk.

Az aláírások és a köszöntőbeszédek után pezsgős koccintással és kötetlen beszélgetéssel zárták a programot a résztvevők.

Fotó: Albert Péter