A Hatvany Lajos Múzeum és a királyhelmeci közművelődési intézet közösen nyert egy 50 ezer eurós pályázatot. A Kulturzsongás integrált utakon című projekt keretében több közös rendezvényt tartanak az intézmények. Az együttműködés folyamán több program is megvalósult már a támogatásból Hatvanban és Királyhelmecen egyaránt. A két napos Kulturzsongás fesztivál számos előadást és kulturális érdekességet kínált a látogatóknak. Az első nap a Turai Zsinnyegők néptáncbemutatójával indult. A hagyományőrző csapat többféle produkciót is előadott. Látványos és pörgős előadásokkal szórakoztatták a közönséget.

A táncegyüttes művészeti vezetője elmondta, hogy nem csak a helyi hagyományokat őrzik, nagyon sokat foglalkoznak a Kárpát-medencére jellemző néptáncokkal is. – A Turai Zsinnyegő Táncegyüttes 2011-ben jött létre. Nagyon sok turai és környékben élő táncos csatlakozott a csapathoz. A tagok nagyon elkötelezettek a hagyományőrzéssel kapcsolatban. Jó látni, hogy szívesen űzik ezt a műfajt – részletezte Hajdú Saci, a Turai Zsinnyegő Táncegyütes művészeti vezetője.

A fesztiválon egy múzeumpedagógiai és kulturális programon is részt vehettek az érdeklődők, és Királyhelmec érdekességeit is megismerhették. Abaházi Nagy Lívia is fellépett a rendezvényen. Az énekesnő a 2017-es X-Faktor döntőse volt, ahol nagy sikert aratott opera műfajban. Az előadónő daljátékkal, népdalokkal és hazafias énekekkel készült a közönségnek. A különböző hangzású énekeket zongora kísérte. Abaházi Nagy Lívia egy közös produkciót adott elő a párjával Nagy Enzoe Zoltánnal, ugyanis amíg az énekesnő a színpadon szerepelt Zoltán három képet is festett. – A férjem alkotóművész én pedig előadóművész vagyok. Zoltán imád festeni és nagyon különlegesnek éreztem, hogy most együtt, egy időben vittük véghez a művészetünket. Sosem csináltunk még ilyen közös produkciót, ez volt az első, és nagyon tetszett – mondta Abaházi Nagy Lívia, operaénekes.

A programon olyan előadók is zenéltek, mint a Made In Zenekar, akik már húsz éve foglalkoznak a zenéléssel. A Kulturzsongás második napján a gyerekeknek is kedveztek előadásokkal. Haik Viktória interaktív játékok segítségével vonta be a kicsiket a népmesékbe. A Görbe Tükör Színház tagjai pedig, Vásári komédiákkal szórakoztatták a legkisebbeket. A fesztiválon fellépett Érdi Tamás is, aki Chopin koncertjével szórakoztatta a közönséget. Érdi Tamás gyermekkorában elvesztette a látását. Zenei érdeklődésére azonban hamar felfigyeltek. Tanárai egy speciális módszerrel, a darabok újra-komponáltatásával láthatóvá tették számára a kottát. A zongoraművész életútjáról egy könyv is született. – Boldog vagyok, hogy ez a könyv megíródott, mert nagyon sok emléket idézhetek fel a segítségével. A dédapámat nem ismertem személyesen, de a könyv olvasása közben rengeteg új dolgot tudtam meg róla, sok közös témánk lenne – Érdi Tamás, zongoraművész.

A Kulturzsongás fesztivál lényege a hagyományok ápolása és a kulturális látnivalók és érdekességek népszerűsítése.