A Hatvany Lajos Múzeum és a királyhelmeci közművelődési intézet közösen nyert egy 50 ezer eurós pályázatot. A Kultúrzsongás integrált utakon című projekt keretében több közös rendezvényt tartanak az intézmények, melyeknek lényege a hagyományok ápolása. A projekt folyamán több program is megvalósult már a támogatásból Hatvanban és Királyhelmecen egyaránt.

Márkus Mariann a Hatvan Tv Kommentár című műsorában elmondta, hogy ennek keretében egy két napos fesztivált bonyolítanak le, ahol a két város kultúrájával lehet ismerkedni. – A polgármester fogja megnyitni a fesztivált, hiszen ilyen rendezvény nem volt még a városban. A fesztivál első izgalmas része a néptáncosok bemutatója lesz, amihez csatlakozhatnak is az érdeklődők, hiszen lehetőség nyílik a tánclépéseket megtanulni. Nagyon bízunk benne, hogy sikerül megalapoznunk egy jó hangulatot a táncosok segítésével – részletezte Márkus Mariann, a Hatvany Lajos Múzeum igazgatója.

Hozzátette, hogy számos koncerttel készülnek a látogatóknak, illetve a gyerekeknek is kedveznek népmese előadásokkal. A programon olyan előadók is zenélnek majd, mint Abaházi Nagy Lívia, a Made In Zenekar és Érdi Tamás. Az eseményen fellépnek a Görbe Tükör Színház tagjai és a Turai Zsinnyegők is. A Kulturzsongás Fesztivál augusztus 17.-én és 18.-án vasárnap lesz látogatható a Hatvany Lajos Múzeumban.