Már kora délelőtt különleges kalandok várták a hatvani családokat a Népkertben. A városvezetés által megszervezett eseményen a kisebbek és a nagyobbak, sőt még a felnőttek is találhatnak maguknak izgalmas élményeket. Mintegy 25 program közül lehet választani most két napon keresztül. Ilyen például az off road élményutazás, a ninja akadálypálya, a Segway túra, és az X-boksz bemutató. De ügyességi versenyekre, kézműves foglalkozásokra, sőt még viking harci bemutatóra is sor kerül majd a hétvége folyamán.

A pumpapályán megrendezett bajnokságra még Budapestről is érkeztek nevezők. Bár a délelőtt folyamán néhány csepp eső is leesett, ez nem szegte kedvét a résztvevőknek. Major Zsuzsanna kisfiával érkezett az eseményre. Lajos Mihály 7 éves, de már 1 éve versenyzik a pumpapályákon. A fiatal kerékpáros elmondta, hogy az eredményes versenyzéshez sokat kell gyakorolni. Misi azt is elmondta, hogy szívesen gyakorol, mert szereti a száguldást.   

A szervezők két színpadot is felállítottak, ahol szombaton és vasárnap 10 órától indulnak a produkciók. A Kultúra elnevezésű színpadon Halász Judit koncertje után Rakonczay Gábor, kétszeres Guinness világrekorderrel is hallhatnak beszélgetést az érdeklődők. A Fitt színpadon pedig örömtáncot, felnőtt fitnesz, és Taekwon-do bemutatót is láthat majd a közönség.

Ételekből sincs hiány, a rendezvényre három nagykonyha is kitelepül, valamint lesz hot-dog árus is. Az édes ízek kedvelői pedig vattacukrot, mini fánkot, csavart fagyit és jégkását is vásárolhatnak. 

Este az UEFA BL döntő élő közvetítésén együtt szurkolhatnak a hatvaniak. A német Borussia Dortmund és a spanyol Real Madrid csapata csap össze egymással, a Wembley Stadionban. A mérkőzés élményét két óriási ledfal biztosítja. A mérkőzést Zoran Spiljak, az FC Hatvan vezetőedzője elemzi majd. Mindeközben a büfében street food ételeket, és hideg söröket lehet vásárolni. Továbbá tippjáték is várja a szurkolókat.

Vasárnap kora délelőtt tovább folytatódnak a programok, és a színpadi produkciók sora.

A részletes programokról itt olvashatnak:

Fotó: Rozgonyi Dezső

Fotó: Albert Péter