Rendhagyó éveken van túl a Markovits Kálmán Uszoda, mivel a koronavírus-járvány itt is alaposan felforgatta az életet. A pandémia elején 2020-ban teljesen bezárt, nem fogadhattak látogatókat. Ehhez képest tavaly már volt enyhítés, először csak a versenyszerűen sportolók és az edzők jöhettek ide, majd ősztől feloldották a korlátozásokat, amivel gyakorlatilag mindenki számára ismét elérhető lett az uszodában való sportolás. – Védettségi igazolványt sem kérünk, gyakorlatilag a maszk hordása kötelező csak, ez pedig meg is látszik a forgalmunkon, mert nagyon szép számmal érkeznek hozzánk a látogatók. Az intézményi úszás keretében is visszatérnek a gyermekek, és a lakossági úszás során is, hétvégente 100 fölött van a belépő vendégek száma – tájékoztatott Szegedi Zoltán.

A Hatvani Szolgáltató Kft. uszoda-strand ágazatvezetője elmondta: évek óta szeretnék felújítani a szaunát és a gőzkabint, terveik szerint ez idén megvalósulhat. Ugyanakkor az uszodában elindul a vízilabda oktatás, ennek fényében átalakításokat eszközölnek a medencében. Ugyan az adottságaik nem alkalmasak meccsek lebonyolítására, azonban a sport kipróbálására, megszerettetésére lehetőséget tudnak biztosítani.

Mindemellett két fejlesztést is megvalósul idén a strandon. Az egyik, a 33 méteres úszómedence burkolatának felújítása, az eltelt 30 év alatt hiába javították, már szükséges egy teljes körű felújítás. Ennek tervezett értéke 72 millió forint. Itt szintén végeznek olyan átalakításokat, amik a vízilabdához szükségesek. Ugyanakkor az előírásoknak megfelelően a vízellátás miatt egy kutat is kell fúrni a strandon, ez csaknem 57 millió forintba kerül.