Egy évtizede fogadja a látogatókat a Grassalkovich-kastélyban található Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum.

A kulturális intézmény munkatársai ezúttal egy családi napra várták az érdeklődőket a jubileumi esemény alkalmából. A kastély udvarán árusok fogadták a résztvevőket. A standoknál vadászruházatot, vadászkéseket, de akár ékszereket is lehetett vásárolni. A legnagyobb sor azonban Jancsi bácsi kürtőskalács sütödéje előtt volt.

A környékbeli településekről többen is ellátogattak a rendezvényre. Rácz Kata három gyermekével Hévízgyörkről érkezett Hatvanba. – Már ősszel is jártunk itt, és nagyon tetszett a gyerekeknek. Követjük a múzeum eseményeit és nagy örömmel vártuk ezt a mai napot is – fogalmazott.  

A kastély-parkban különféle népi játékokat lehetett kipróbálni. Szabó Kinga testvérével, és édesapjával érkezett a rendezvényre. Kinga elmondta, hogy milyen kihívást sikerült teljesíteniük.  – Ehhez két ember kellett. Az egyiknek falovacskát kellett tekernie egy kötélpályán. A másik pedig ráült a lóra, és mozgás közben egy játék karddal bele kellett találnia egy koszorúba – részletezte. 

Az ügyességi játékokon, és a népi körhintán túl sólymokat, baglyokat, és vadászkutyákat is lehetett látni. A Turul-Táji Cserkelő Kennel tulajdonosa német és magyar vizslákkal érkezett az eseményre. Somogyi László elmondta, milyen készségekre van szüksége egy vadászebnek. – Elsősorban nagyon jó idegrendszerrel kell rendelkeznie. Például el kell, hogy viselje a tömeget, a hangokat, a hirtelen keletkező zajokat. Valamint kell egy nagyon erős ösztönháztartás, ami a vad felkutatásában segíti a mi munkánkat. Az a jó kutya, amivel nem kell sokat dolgozni – mondta.

A vadászati múzeum rendezvényén többször lehetett találkozni XIX. századi ruhába öltözött emberekkel, akik jelenlétükkel korhű hangulatot teremtettek. – Azért vagyunk itt, hogy megidézzük ennek a történelmi kornak a szellemiségét, és ezáltal közelebb hozzuk a Grassalkovich család emlékét – hangsúlyozta Maksa Szabina a XIX. Század Kedvelői hagyományőrző csoport tagja.

A születésnapi esemény célja az volt, hogy a látogatók együtt ünnepelhessenek a kulturális intézménnyel – erre már Tatai Hanna rendezvényszervező hívta fel a figyelmet. – Az épületben és a kastély-parkban egyaránt szerveztünk programokat. A többi között eljöttek hozzánk a Tisza-tavi Ökocentrum, és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai is, akik interaktív játékokkal készültek a mai napra. Illetve velünk ünnepelt a Vadkaland is, ők közönségtalálkozóra várták az érdeklődőket. Mindezeken túl lehetett utazni lovas hintón, és a népi játékokat is kipróbálhatták a gyerekek – részletezte.  

A délutáni programok mellett – több generáció kedvencével – Gryllus Vilmossal is találkozhattak a családok. A zenész egy koncerttel várta a kicsiket és a nagyokat a Grassalkovich-kastély dísztermében.   

Fotó: Albert Péter