Vasárnap délelőtt szalagkorlátnak csapódott egy személyautó az M3-as autópálya Budapest felé tartó szakaszán, Kerekharasztnál. Forgalomkorlátozásra kell számítani.
Ünnepi hangulatot teremtett Horányi Juli szombaton, a Kossuth téren. Az énekesnő több karácsonyi dallal is készült a közönségnek advent harmadik hétvégéjén.
Összesen 92 darab autóelektronikai alkatrészt pakolt üdítős dobozba egy pusztamonostori férfi, így akart egy hatvani gyárból lopni. A biztonsági kapun azonban lebukott.
Karácsonyi ünnepséget tartott a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete és Segítő Szolgálata péntek délután. Az ünnepségen többek között a hit és a közösséghez tartozás gyógyító ereje kapott kiemelt figyelmet.
A város 400 millió forintot nyert a helyi civil szervezetek támogatására és a városi könyvtár épületének felújítására – ezt Horváth Richárd jelentette be a városi évzáró ünnepségen. A polgármester hangsúlyozta: a település sokat fejlődött az elmúlt egy évben is. A programon hatan vehették át a polgármester díszoklevele kitüntetést.
A szezon ötezredik korcsolyázóját köszöntötték a Hatvani Jégpályán. Az emléklapot Füsti-Molnár Zsófia vehette át Horváth Richárd polgármestertől péntek délelőtt.