A németországi központú Mader Logisztika és Szolgáltatói Kft. kilenc esztendővel ezelőtt mindössze 25 fővel kezdte meg Rico L. Radosza kirendeltségvezető irányításával tevékenységét Hatvanban. A dinamikusan fejlődő cég a közel egy évtized alatt nemcsak újabb és újabb munkahelyek létrehozásával lendített a városon, de szerves részévé vált a település mindennapjainak. Hogy mennyire aktívan vesznek részt Hatvan társadalmi életében, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nemrég arról döntöttek, jelentős összeggel támogatják a Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sport Egyesület újonnan építendő csarnokának beruházási költségeit. Figyelemre méltó, hogy nemcsak a kézilabdásokkal tesznek így jót, hiszen a leendő létesítmény egyéb sportágaknak és kulturális rendezvényeknek is helyet ad majd.
A szerződés ünnepélyes aláírására a héten került sor a Mader székházában.
A jeles eseményen a város polgármestere, Horváth Richárd elmondta, hogy a mintegy 1,3 milliárdos projekt közel 400 milliós önrészét az önkormányzat biztosítja, a többire TAO-s hozzájárulásokból számítanak. Az eddigi gyűjtés TAO eredménye 360 millió forint, amelyből a legnagyobb részt a Mader Kft. és a Robert Bosch Elektronika Kft. vállalta. Úgy számítják, a maradék összegyűjtése után, talán már az idén indulhat az építkezés a volt cukorgyár területén. A kivitelezés körülbelül két évig tarthat.
Antalóczy Péter, a kézilabdások egyesületének elnöke azt hangsúlyozta, hogy az 1000 fős lelátóval, igényes kiszolgálóhelyiségekkel tervezett 3000 m2-es alapterületű csarnok multifunkcionális lesz. Befogadják a futsalosokat, kosarazókat, egyéb küzdősportok képviselőit. Elsősorban azonban nyilván a nagy múltra visszatekintő kézilabda szakosztály mintegy 200 tagjának kívánnak otthont nyújtani. Horváth Richárdhoz csatlakozva az ő nevükben is köszönte a segítséget a Mader Kft-nek.
A mára kelet-európai központtá fejlődött, több mint négyszáz dolgozót foglalkoztató logisztikai centrum manager-igazgatója, Rico L. Radosza úgy vélte, minden szempontból érdemes továbbra is keresni azokat a lehetőségeket, amivel gazdagíthatják a környék lakosságával való kapcsolatokat. Attraktív munkáltató és a környék szociális és gazdasági életének biztos tagjaként szeretné ebből a jövőben is kivenni részét.