Lejátszotta első edzőmérkőzését a Hatvani KSZSE női felnőtt csapata. A mérkőzésen a salgótarjáni csapat ellen léptek pályára, a végeredmény 36:27 lett a hazai csapat javára. A meccs végén Bárány Zsolt edző értékelte a játékosok teljesítményét. – El kell mondanom, hogy még nagyon az elején vagyunk, messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni. Egyet kértem a lányoktól, hogy próbáljanak jó tempót tartani végig, lerohanni az ellenfelet. Úgy készültünk, hogy forgatni fogom a csapatot annak érdekében, hogy mindenki a maximumot tudja kihozni magából. A technikai játékunkon van még mit csiszolni, de ezek a lányok ebben a formában most játszottak mérkőzést először. Azt gondolom, hogy ehhez képest nagyon szép eredményt mutattak, és bízom benne, hogyha még többet tudunk javítani a támadáson, a védekezésen, és még jobban összeszoknak a lányok, akkor nagyon komoly csapat fog kialakulni – fogalmazta meg.

Hozzátette, az, hogy az Északi csoportba kerültek nem könnyíti meg a helyzetüket, van előttük jó pár feladat és kihívás. – A taktikánk az, hogy csináljuk és igyekszünk minél jobban teljesíteni mérkőzésről-mérkőzésre. A legfontosabb az, hogy a lányok teljesen összeszokjanak. A mai, és az előttünk álló edzőmérkőzések nagyon jó lehetőséget biztosítanak a gyakorlásra. Őszintén szólva a mostani meccsen nem számítottam ilyen jó teljesítményre a lányoktól, de nagyon örülök. Remélem, hogy sok meglepetést tudunk még okozni a bajnokság során – tette hozzá az edző.

Kép forrása: Hatvani KSZSE