Már hagyomány, hogy a Naplemente Nyugdíjas Klubban nőnapon összegyűlnek a tagok és közösen – műsorral körítve – ünnepelnek. Idén sem volt másként, az idősek a jó hangulatot különféle, saját készítésű süteményeikkel fokozták. Sánta Gyula, a klub vezetője szerint, nemcsak nőnap alkalmával, hanem az év mindennapján tisztelni kell a nőket.
– A mindennapjainkat kell, hogy áthassa a nők tisztelete és becsülete. Ők fogják össze a családot, rengeteget dolgoznak a szeretteikért. Nem csak ezen a napon kell hálásnak lenni nekik – vélekedett a klub vezetője.
Horváth Richárd polgármester ebben az évben is köszöntötte a nyugdíjas klub hölgy tagjait, virággal kedveskedett nekik. Csak mint Sánta Gyula, a városvezető is hasonlóan vélekedett a szebbik nemről, szerinte is a nő a család lelke.
– Ők is ugyanannyit dolgoznak a munkahelyükön mint a férfiak, mégis jut idejük segíteni a gyerekeiknek, unokáiknak, mindezt úgy, hogy közben még mosolyognak is. Ők tartják egyben a családot – mondta a polgármester.
A Naplemente Nyugdíjas Klub férfi tagjai is műsorral készültek a hölgyeknek, énekkel köszöntötték őket.