A Hatvani Tenisz Centrum pályáin ezúttal nem csupán a labdamenetek, de a mosolyok is repkedtek a hétvégén. Jó hangulatban telt ugyanis a Centervill Utánpótlás és a Play and Stay elnevezésű teniszverseny. Az eseményen csaknem 50 fiatal tehetség mérte össze tudását. A gyerekek minden erejüket beleadva küzdöttek a győzelemért. A versenyzőket a szülők és a támogatóik is lelkesen buzdították. Dán Gyula, a Hatvani Tenisz Centrum alapítója elmondta, a sporteseményre Hatvan mellett Gyöngyösről, Egerből, Salgótarjánból és Jászberényből is érkeztek gyerekek, akik 6-tól 18 éves korig különböző versenyszámokban játszottak. Hozzátette, ez a sport több szempontból is jó választás lehet a legkisebbeknek is. – A gyerekek, ha 6 éves kortól elkezdenek teniszezni, ez az egész életüket végéig fogja kísérni, hiszen nagyon jó kapcsolatokat tudnak ezzel építeni, nem utolsó sorban pedig rendszeresen mozognak, így az egészségükre is jó hatással van – mondta.

A program végén díjátadót is tartottak, az eredményhirdetés során méltatták a fiatalok elszántságát és tehetségét. Molnár Máté négy éve teniszezik, több versenyen is részt vett már, most az úgynevezett „narancs” kategóriában indult. Azt mondta, nagyon szereti ezt a sportot. – Első helyezett lettem, teniszre már négy éve járok, és azért szeretem ezt a sportot, mert kifuthatom magamat, mert sok energiám van – hangsúlyozta.

A versenyzők közül minden kategóriában az első három helyezett ajándékcsomagot is kapott, amelyben egyebek mellett csuklópántok, rezgéscsillapítók, bluetooth-hangszórók, kekszek és üdítők sorakoztak, melyeket a gyerekek és szüleik hálásan fogadtak.