Jelenleg egy 1985-ben készített alkotás állít emléket az I. világháború hőseinek Hatvanban. Korábban a belvárosi temetőben, ezen a helyen több mint 250 áldozatot temettek el. Az ő tiszteletükre hozták létre, az eredeti sírkeresztekből a jelenlegi emlékművet. Az eltelt 32 év alatt pedig nagyon leromlott az állapota, a beton széle letöredezett, sok helyen a keresztek is bomlani kezdtek. A háború végének 100. évfordulójára pedig a Honvédelmi Minisztérium kiírt egy pályázatot I. világháborús hadisírok gondozására és létrehozására, ezen nyert most a hatvani önkormányzat 5 millió forintot. Ebből pedig egy teljesen új emlékművet készítenek el, amit az egykori parcella szélén állítanak fel. A tervek szerint itt egy kisebb teret is kialakítanak, hogy megemlékezéseket is tudjanak tartani. Emellett az új emlékműre felkerülnek az áldozatok nevei, és az eredeti sírkereszteket is felhasználják majd. A tervek szerint még idén elkészül az emlékhely.
A városban az I. világháború ideje alatt körülbelül 1000 embert helyeztek végső nyugalomra. Ennek oka, hogy már akkoriban is jelentős vasúti közlekedéssel rendelkezett Hatvan, a katonai vonatok itt álltak meg, sok elhunytat itt tettek ki, emellett a településen kialakított hadikórházban elhunyt sebesülteket is itt temették el.