Jelenleg tavaszias az időjárás, a Hatvanhoz közeli tavak vizei is elkezdtek felmelegedni, hamarosan kezdődik a horgász szezon. Baranyi Béla már több évtizede tölti szabadidejének nagy részét a vízpart mellett, már készül az idei kapásokra. Figyeli a víz hőmérsékletét, és a halak beetetését is elkezdte az A Beton-tónál. A tavalyi évben jó fogása volt. – Pontyhorgászként rengeteg gyönyörű halat fogtam az előző évben, volt, amelyik közel 30 kilogrammot nyomott. A tónak változatos az élővilága, van benne még csuka, süllő, harcsa és keszegfélék is – mondta.

Fontos határidő közeledik a horgászok számára, február 28-ig kell leadni a fogasi naplót. Az okmányban be kell jelölni a horgászattal töltött napokat, valamint táblázatba kell felvezetni a különböző vízterületeken kifogott és megtartott halakat. Azok, akik megfeledkeznek a leadási határidőről 5000 forintos büntetésre számíthatnak, mindezek mellett az idei évre csak emelt áron tudják megváltani az állami jegyet. Fain Dávid, az egyik hatvani horgászüzlet tulajdonosa elmondta: az idei évben plusz feladatuk is van azoknak, akik halat szeretnének fogni idén.

A MOHOSZ által üzemeltetett HORINFO-t összekötötték a Belügyminisztérium rendszerével, így adategyeztetés szükséges, hogy erre az évre ki tudjuk adni az állami jegyeket. Azok, akik engedélyt váltani mennek, mindenképp vigyék magukkal a személyi igazolványt és a lakcímkártyát. Ennek hiányában ugyanis nem tudjuk kiadni az állami jegyet – részletezte.

Mintegy 870 ezer regisztrált horgász van Magyarországon. Fain Dávid felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyjából a felének január 31-én lejárt a horgászkártyája, így célszerű még a szezon előtt azt ellenőrizni és megújítani.

Kezdőkép: illusztráció (archív)