Kémeri Péter nemrégiben megjelent, SaROCKba szorítva a menedzser című könyvét mutatja be országszerte több fórumon. A szerző írásában felidézi azokat a debreceni éveket, amikor az ország legismertebb rockzenekara még kezdőként állt a színpadra. – Akkoriban koncerteket szerveztem Debrecenben olyan zenekaroknak, akik a perifériára szorultak, mert a ’80-as évek végén a hatalom nem szerette őket. Így ismerkedtem meg a srácokkal, akik 1989. október 14-re, az első koncertjük napjára datálják megalakulásukat – emlékezett vissza Kémeri.
Kémeri tíz éven át volt a Tankcsapda menedzsere, a kezdeti évek nehézségeit, és az ebből adódó kemény munkát közösen élték át a fiúkkal. A folyamatosan növekvő népszerűséget és sikert nem érezték tehernek, mindenki azzal foglalkozott, hogy fejlődjenek, haladjanak előre. Ahogy mondta, a siker mindenkit formált, ebből is adódtak a tagcserék. Kémeri kitért rá, sokan megpróbálják botránykönyvnek beállítani írását, ám csupán csak arról van szó, hogy nehezen élte meg a zenekarral történő szakítást, és ezeket az érzéseket akarta kiadni magából.
A könyv második felében a Hegyalja Fesztivál megalapításának momentumait, sarkalatos pontjait szemlélteti, mivel annak létrehozásában is nagy szerepet vállalt. Elmondása szerint 4-5 év alatt csúcsra ért az a fesztivál, jelenleg szünetel, de tervezik, hogy a következő évben, más névvel talán – de újraindul.
Kémeri Péter könyvét egy nyereményjáték keretében kisorsoljuk, ehhez kövessék a hatvanihirlap.hu Facebook-oldalát.