A természetközeli szakmákkal ismerkedhettek meg a pusztamonostori diákok a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban. A gyermekek játékos feladatokon keresztül fedeztek fel olyan foglalkozásokat, amelyekről még nem, vagy csak nagyon keveset hallottak. – Egy gondolattérképet kellett készítenünk, amin bemutattuk 1-1 szakma sajátosságait. Nagyon érdekes volt – mondta el Tomik Barbara. A hetedikes Sebők Rolandnak már kész tervei vannak a jövőjét illetően, esztergályos szeretne lenni. Véleménye szerint ez a program remek lehetőség, hogy a továbbtanulás előtt állók más mesterségekből is válogathassanak, mint az eddig megszokottak.
Hanula Viktória múzeumpedagógus szerint fontos, hogy a fiatalok megismerjék a természetközeli szakmákat. Mint mondta: sokan azt gondolják, egy vadgazdálkodási mérnöki vagy egy állattenyésztő mérnöki diploma megszerzése kevesebb tanulással jár, ezért nem értékelik igazán. A pályaorientációs órák másik fontos pillére, hogy tanulást könnyítő módszereket is mutatnak a diákoknak. – Különböző tanulásmódszertani játékokat is becsempészünk a feladványok közé. Ez azt a célt szolgálja, hogy a tanulók rájöjjenek, ők milyen módon tudják leginkább elsajátítani a tudást – fejtette ki a múzeumpedagógus.
A múzeumpedagógiai foglalkozáson egyéni és csoportos feladatokat is megoldottak a résztvevők.