A júliusi testületi ülésen a várost érintő több, nagy beruházásról tárgyaltak a képviselők. Horváth Richárd polgármester kijelentette: a sportcsarnok és a jégcsarnok építése is megfelelőképpen halad. – Előbbinél a közbeszerzés zajlik, remélem, hogy minél előbb lezárul és kezdődhet a fizikai beruházás, utóbbinál pedig továbbra is az a cél, hogy a 2019 év végi jeges szezon itt induljon el. Ugyanakkor szomorúan tapasztaltuk, hogy Köves Gáborné képviselő nem támogatta a kézilabdacsarnok építését – fogalmazott a városvezető.

Mivel a két projekt egyszerre megy, ezért összehangolták őket, több elemet összekapcsoltak, így például nem külön-külön lesz út hozzájuk, hanem egy úton lehet majd megközelíteni őket.

Szó volt a zöld város projektről, ahol tervezőt választottak. Döntöttek arról, hogy támogatják a Napsugár óvoda azon pályázatát, hogy zöld óvodává váljanak, illetve a múzeum részt vesz egy 18 milliós pályázatban (Interreg), amihez szintén hozzájárultak a képviselők.

Évek óta felmerülő igény a városban, hogy nagyobb postára van szükség Újhatvanban. A képviselők most arról szavaztak, hogy a posta melletti takarékszövetkezetre elővásárlási jogot kérnek, így amikor az megszűnik, akkor a város megvásárolná az épületrészt és ezáltal ki tudnák bővíteni a postát.