1849. április 2-án a szabadságharc egyik legkiemelkedőbb eseménye, a hatvani csata zajlott, ezzel vette kezdetét a dicsőséges tavaszi hadjárat. Hatvanban minden évben megemlékeznek a jeles napról, ünnepi műsorral, felvonulással és a csata újrajátszásával. Most a koronavírus-járvány miatt nem lehet rendezvényeket tartani, ezért idén koszorúzással tisztelegtek a városban. Így megkoszorúzták Gáspár András Radnóti téri szobrát, a városházán oldalán lévő Zygmund Milkowski emléktábláját, valamint a Kossuth téri emlékhelyet is. Az alkalomból közönség nélkül, a Hatvan TV kamerái előtt mondta el ünnepi beszédét Lestyán Balázs alpolgármester.

A teljes beszéd itt olvasható:

„Mikor az előttünk csak imént is tüzet hányt szőllős tetőket elértük: hűlt helyét találtuk ott az ellenségnek. És mikor a magaslatnak túlsó lejtőjéhez értünk: egy nagyszerűen meglepő, egy lelkesítő eleven kép tárult elénk. Alattunk a szőlőhegy lábánál ott terült Hatvan, túlsó szélén egy visszás nagy S betű alakjában körülfolyva a Zagyvától.

A  Zagyván túl a császári sereg, – széjjel a Zagyva egyetlen hídjától – főirányára nézve egyetlen hosszú széles vonal, az országúton es kétfelől mellette, Aszód felé visszavonulóban. „

Tisztelt Hatvaniak, Hölgyeim és Uraim!

Az idézett sorok Görgey István, a fővezér testvéröccsének visszaemlékezéséből olvashatók, aki maga is részt vett az ütközetben, mint a Kossuth Sándor vezette dandár katonája.

Igen, a nevek hallatán jogosan kapja fel a fejét a hallgatóság, hiszen 1848-49 es szabadságharc eseményeinek felidézésekor leginkább Görgey Arthúr vezénylő tábornokról, vagy éppen Kossuth Lajos kormányzóról hallottunk, a hatvani csata kapcsán leginkább Gáspár András ezredesről, de Görgey Istvánról, vagy Kossuth Sándorról nem szólnak a memoárok.

És nem szólnak még név szerint azokról a honvédekről sem, akik halált megvető bátorsággal ezrével és tízezrével harcoltak a magyar szabadságért Klapka, Damjanich, Pöltenberg, tábornokok hadtestjeiben.

Nem szólnak a memoárok a dicső küzdelmek és fényes diadalok mindennapi hőseiről, mert a történelem többnyire csak az őket diadalra vezető tábornokok neveit őrizte meg az utókor számára örökül. Pedig a győzelem nem érhető el a mindennapi hőstettek nélkül.

Görgey István így emlékezik erről:

 „Az előre ment zászlóaljak odább-odább helyezkedtek a két ág közti szigeten fölfelé, úgy hogy az én csapatom a fő Zagyvának az ellenség által széthányt fahídjához ért el. Itt Kossuth Sándor dandárnokom meglátva engem, parancsot ád, hogy állítsuk helyre ezt a hidat. Az ellenség már nem ért volt rá a szétrombolás művét egészen befejezni: a fő gerendázat keresztül a vízen helyén volt még, csak a keresztpallincsok és az összeálló faburkolat hiányzottak. Hozzá fogtam a parancs teljesítéséhez és saját kezűleg a gerendához; s eleinte ugyan nagy ügyetlenül és üggyel-bajjal, utóbb egy hozzá értőbb tisztben segítséget és vezetést nyervén, helyre állítottuk a hidat, úgy a hogy – szakadatlan ágyútűzben. Mire elkészültünk vele. besötétedett s az ágyúzás is megszűnt. Egy csapat huszár még át is vonult nagy óvatossággal az összetákolt hídon – üldözőbe … 1849. ápril 2-án fényesen megnyertük Schlik ellen a hatvani csatát!”

Tisztelt Hatvaniak!

Bár a leírás nagyon plasztikus, azért javaslom, a helyzetet képzeljük csak magunk elé.  Görgey István, a fővezér testvéröccse parancsot kap felettesétől, a lerombolt fahíd gerendázatának megjavítására. És Görgey István a fővezér testvéröccse 1849. április 2-án beleáll a jéghideg Zagyvába hidat ácsolni.

Nem, nem kezdte el a kifogásokat keresni, a testvérbáttyára hivatkozással kibúvót találni. Nekiállt a parancsot teljesíteni. Mert ezt kívánta meg a becsület és katonai fegyelem.  És mert háborúban nincs parancsmegtagadás. Még a fővezér testvéröccsének sem.

Kedves Barátaim!

A minket sújtó világjárvány elleni védekezés, hasonló fegyelmet és a mindennapi hősök kitartó munkáját követeli meg tőlünk.  Most nem kell szakadatlan ágyútűzben jeges vízben állva fahidat ácsolnunk, de kell egymásra odafigyelve, mindent megtenni a védekezés sikeréért. Aki ilyenkor a kifogásokat keresi, egyéni érdekeit másoké elé helyezi, az a járvány oldalára áll, így nem csak a maga, de ezzel más emberek életét is veszélybe sodorja.

A nagyböjti időszak végén, húsvéti ünnepek közeledtével azt kívánom, hogy mindenki találja meg a lelkében a maga kis fahídját, amelynek gerendáit a húsvéti ünnepek fényének tükrében vizsgálja meg alaposan. Megtett-e mindent azért, hogy ezt a küzdelmet melyet a vírussal szemben vívunk, közösen sikerre vigyük. Képes-e a mindennapok küzdelmei szintjén e fahíd gerendáit megjavítani úgy, hogy közösen áthaladhassunk rajta.

A hatvani csata 172. évfordulóján kívánok magunknak ilyen hétköznapi hősöket, sok mai Görgey Istvánt és minél több általuk stabilan újragerendázott lelki hidat egymás felé. Így legyen!