A koronavírus-járvány már második alkalommal írja át a húsvéti ünnepeket, a vírushelyzet miatt a tavalyihoz hasonlóan, szerény ünneplésre készül az ország. Elmaradnak a családi összejövetelek és az istentiszteletek, szentmisék is az online térbe kerülnek át. A húsvét lelki jelentőségét azonban minden körülmények között meg lehet élni, sőt, karantén időszaka alatt talán még inkább fontos az ünnep mondanivalója. Kocsik Mónika evangélikus lelkész elmondta: az idei nagyböjtben pánik, félelem, aggódás és a veszély érzése tölti el minden ember szívét, a fenyegető járvány karanténba kényszerít mindenkit. Ugyanakkor épp ez a nehéz helyzet adhat okot arra, hogy még jobban befogadjuk Jézus Krisztus lényét.

– Párhuzamot lehet vonni Krisztus tanítványai és a ma élő emberek között. Hiszen ők is bezárkóztak az akkori veszély elől, csakúgy mint mi mostanság a vírus elől. De ahogyan a feltámadott Krisztus megjelent a tanítványai előtt, úgy nekünk is megjelenthet a zárt tereinkben és élethelyzetekben. Hiszen húsvét ünnepe örömünnep, mivel Jézus feltámadott és élő urunk maradt. Ő adhat vigasztalást és útmutatást is a nehéz időkben is – fogalmazott Kocsik Mónika.

A Biblia szerint Jézus a nagypénteki kereszthalálával megváltotta az emberek bűnét, a húsvétvasárnapi feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az egyházi húsvéti ünnepi szertartások mind megerősítik a hívőket abban, hogy a hitükből lelki erőt meríthetnek, bízhatnak az egyház tanításában, Jézus Krisztus feltámadásában és a halál feletti győzedelmeskedésében.

Kezdőkép: archív – Albert Péter