Az elismerést 2017-ben hozták létre, annak emlékére, hogy Szent-Györgyi Albert magyar gyógyító nyolcvan éve a kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat minden évben olyan orvosok kapják munkájuk elismeréseként, akiket a szakmai zsűri mellett a betegek is érdemesnek tartanak. A kitüntetésre olyan szakembereket lehet jelölni, akik megmentették páciensük életét, vagy mindennapi orvosi munkájukat elhivatottsággal végzik, továbbá tudományos igényességgel, humanitárius szemlélettel segítik a hozzájuk fordulókat.

Az idei év hatvani jelöltjei:

Dr. Farkas Györgyi – aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos, osztályvezető főorvos-helyettes (Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet)

Dr. Fodor Andrea Ágnes – háziorvos, aneszteziológus (Balassi Bálint utcai háziorvosi rendelő)

Dr. Kálmán Krisztina – kardiológus, belgyógyász (Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet)

Dr. Pesti Anna – pulmonológus (Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet)

Dr. Rosta Ildikó – gasztroenterológus, egységvezető főorvos (Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet)

Dr. Szőgyör Zita gyermekorvos (Horváth Mihály úti gyermekorvosi rendelő)

Dr. Zacher Gábor – sebész, oxyológus, honvéd- és katasztrófa-orvostan szakorvos (Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet)

Szavazni ide kattintva lehet.

Kezdőkép: illusztráció