Mesés hétvége Hatvanban
Bábjátékok, vásári komédiások és népi játszóház várja a kicsiket és nagyokat szombaton és vasárnap a Grassalkovich Művelődési Házban. A népmesefesztiválon a felnőtteknek is készülnek programokkal.
Bábjátékok, vásári komédiások és népi játszóház várja a kicsiket és nagyokat szombaton és vasárnap a Grassalkovich Művelődési Házban. A népmesefesztiválon a felnőtteknek is készülnek programokkal.
Cz. Nagy Zsófia története már az országos sajtót is bejárta, pedig akkor még csak a nyolcadik nyelvvizsgáján volt túl. Most már a tizedik vizsga eredményét várja, noha még csak végzős gimnazista. Zsófia szerint csak a módszer számít, bárkinek sikerülhet, akár munka mellett is. A hangsúly a módszeren van, mivel az önmagát közepes nyelvi tehetségként ismerő diáklány is ennek köszönhetően táltosodott meg. Zsófi nagy célkitűzése teljesülhet, amit négy évvel korábban, elsős gimnazistaként tűzött maga elé: a középiskola végéig tíz államilag elismert nyelvvizsga! Hab a tortán, hogy az egyik nyelvből már felsőfokú vizsgája van. Többek közt erről is megosztotta tapasztalatait portálunk olvasóival.
Cselekednünk kell hazánkért, nemzetünkért, és nem utolsósorban Hatvan városáért, együtt, közösen – hívta fel a figyelmet Lestyán Balázs a Nemzeti Összetartozás Napján, a Trianon téren. A városi megemlékezésen az ötös iskola diákjai és a Garaboly zenekar adott műsort.
Vasárnap fülledt, meleg időre kell számítani, hétfőtől azonban helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Hidegfronti hatás várható.
Labirintusjátékkal, focibajnoksággal, óriás játszószőnyegekkel és több koncerttel és készültek a Samsung dolgozóinak és hozzátartozóinak a cég éves családi napján. A Lázár Lovasparkban megrendezett eseményen Dér Heni is megénekeltette a közönséget.
Szabadtéri színpadot kapott a Brunszvik Teréz Óvoda. A szülők támogatásának köszönhetően ezentúl a pedagógusok a friss levegőn is tarthatják a csoportos foglalkozásokat, amelyet a gyermekek nagy örömmel fogadtak.
Június 4-én, az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján nemzetünk határokon átívelő egységére emlékezünk.
A „Hatvany Irén kitüntető emlékérem – az ifjúságért” kitüntetéseket, valamint több elismerést is kiosztottak a pedagógusnapon.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai arra kérik a strandolókat, hogy a nyári időszakban is óvják értékeiket.
Ismét elefánt sétált Hatvan belvárosában. A Ráni névre hallgató állat a Circus America csapatával érkezett a városba, akik a hétvégén nem mindennapi produkciókkal szórakoztatják a hatvani közönséget.