Verekedésbe torkollt egy parkolással kapcsolatos konfliktus Hatvanban. Ilyen eseteknek sajnos nem egyszer lehetnek tanúi vétlen járókelők, vagy akár a szórakozóhelyek teraszain üldögélő, gyanútlan emberek is, akiknek nyugalmát erőszakos magatartásukkal megzavarják az elkövetők. A hasonló, kihívóan közösségellenes cselekmények bűncselekmények, melyeket a Büntető Törvénykönyv csoportos elkövetés esetén három évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni – adta hírül Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

A Hatvani Járási Ügyészség napokban benyújtott vádirata szerint 2018. július 19-én a három vádlott egyike egy hatvani étterem bejárata előtt gépkocsijával szándékosan elállta egy másik jármű útját, mivel sérelmezte, hogy annak vezetője túlságosan közel parkol a bejárathoz. Amikor a beszorított autó tulajdonosa indulni akart, szóváltás alakult ki közte és a vádlotti társaság tagjai között. A hangoskodás rövid időn belül dulakodássá fajult, melynek során a vádlottak nem csak az őket számon kérő sofőrt, de egy segítségére siető férfit is bántalmaztak. Az elkövetők akkor hagytak fel a cselekményükkel, amikor meghallották, hogy a közelben tartózkodók telefonon értesítik a rendőrséget – olvasható a közleményben.

A sértett 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedett. A járási ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja a három terheltet, akikkel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.