Már a nyári edzőtábor után teljes erőbedobással edzettek a Predator team tagjai a versenyidőszak kezdetére. Az eredmények fényében megtérült a kemény erőnléti, technikai külön edzések munkája. Október elsején nagyszabású nemzetközi versenyt szerveztek Szlovéniában, amire a hatvani klub is meghívást kapott. A klubból Virág Kitti, Varju Vilmos, Kis Márk versenyzőkkel, Dudás Attila (V. dan) edzővel és egy kísérővel már pénteken elutazott a városból. Szombaton, 3 páston, 8 országból, 240 versenyző sorakozott fel az ünnepélyes megnyitón. – A Varju Vilmos, Kis Márk duó például 18 másik – hasonló övfokozatú – nemzetközi „brigáddal ” találta szemben magát. A hatvani harcosok szerencsére két ágon voltak, így fantasztikus formájuknak köszönhetően végigverték az egész mezőnyt és csak a döntőben találkoztak. Itt Varju feszesebb munkáját látták a bírák jobbnak: aranyérem. Kis Márk pedig ezüstöt szerzett – tájékoztatott Dudás Attila.
Ifjúsági korcsoportban Virág Kitti indult, a 14 versenyző között formában és sorra ejtette ki riválisait. Ragyogó kéztechnikái, kitűnő lazasága segítette a döntőbe. Itt egy bulgár lány volt az ellenfele, akit leiskolázott, így aranyérmet nyert. Küzdelemben számos ellenfélen túljutva a döntőig harcolta magát, és megszerezte az ezüstérmet.
Október 12. és 16. között Budapesten rendezték meg a 6. Világ Kupát, ahol összesen 56 ország 1850 versenyzője küzdött az érmekért serdülő, ifjúsági, felnőtt és veterán kategóriákban. A Hatvani Taekwon-Do Klub öt versenyzővel nevezett a kihívásra: Varju Vilmos, Kis Márk (kék öv), Válóczi Anna (piros öv) serdülő kategória, Virág Kitti (piros öv) és Tóth Szilárd (I. dan mester) ifjúsági versenyző.
Hatalmas létszámú mezőnyökbe kerültek a hatvaniak. Volt 48-54-84-95, sőt 118-as csoport is formagyakorlatban. Küzdelemben is hasonlóak voltak a létszámok. – A Predator csapat tagjai kivétel nélkül minden mérkőzésükön irányító szerepet játszottak, erőnlétükkel nem volt gond. Azonban minden versenyző korcsoportjának legalján volt. Így például Tóth Szilárd, a maga 15 évével – hiába támadott és gyakran védekezésre kényszerítette ellenfelét – a 18 éves, hosszú lábú, hosszú kezű írrel nem boldogult. Varju Vilmos vállát pedig, a gyakorlatilag kétszer akkora ellenfele szétrúgta, Kis Márktól pedig a bírók vették el a továbbjutás lehetőségét, így a csapat egyéniben érmet nem, tapasztalatot, élményt viszont nagyon sokat szerzett – értékelte Dudás Attila.
A pénteki csoportversenyeken a hatvani klub két női versenyzője küzdött a helyezésekért. Virág Kitti ifjúsági csapat küzdelem kategóriában, óriási harcokban Világ Kupa aranyérmet nyert. Válóczi Anna, serdülő csapat küzdelemben – kőkemény csatákon túl – állhatott a dobogó 2. fokára – nyilatkozott elismerően az eredményekről Dudás Attila.
A versenyen jelen volt a Világszövetség vezetője, Pablo Traitenberg (IX. dan nagymester), Tadeusz Loboda (VIII. dan nagymester), az Európai Szövetség vezetője, Harmat László (VIII. dan nagymester) a Magyar Szövetség megalapítója és az ITF más, nagy fokozatú vezetője. A folytatásban Monoron egy diákolimpia vár még a csapatra, akik töretlen kedvvel készülnek az újabb kihívásra.