A nyár az élmények és örömök mellett tele van rengeteg veszéllyel. Egyes betegségeknek a meleg idő és a kánikula a főszezonja. Ezek többsége gyors és enyhe lefolyású, de nem árt az óvatosság. A sok folyadékbevitel mellett kerülni kell 11 és 15 óra között a napon való tartózkodást is. Különösen igaz ez a gyermekekre, akik még könnyebben kaphatnak ilyenkor napszúrást. Nagyon egyszerűen megtörténhet a baj a strandon, a játszótéren, de még egy séta vagy autóút során is. Fontos, hogy a napsütésben és a forróbb napokon mindig legyen a gyermekek fején kis kalap vagy egy vékony sapka.

A gyermekorvos szerint, a napszúrás akár nagyon magas lázzal, fejfájással, sőt eszméletvesztéssel is járhat. – A nyár jellemző betegsége a hányás-hasmenés, amit többnyire a vízben szednek össze a gyerekek. Sok helyen van már otthon medence is és fontos, hogy megfelelő módon fertőtlenítsék, annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzések kialakulását. Gyakori a fülgyulladás és kötőhártya gyulladás is nyáron a gyerekek körében – részletezte Gesztesi Stefánia gyermekorvos.

Hozzátette, hogy a hideg italok fogyasztása esetében fontos a mérsékletesség. Nyáron nem csupán a strand vizében megbetegedők száma ugrik meg. Az ételmérgezések szintén gyakoribbak ebben az évszakban, a romlott vagy fertőzött élelmiszereket ugyanis nem mindig könnyű elkerülni. Súlyos tünetek kialakulása esetén érdemes azonnal orvoshoz fordulni.