A hétvégén a Játékos Sportverseny megyei diákolimpia döntőjén a második helyet sikerült megszerezniük a kodályos tanulóknak. A csapat a sikereken felbuzdulva már a következő versenyre készül. – Az első akadályt jól vettük, hiszen nagyon szoros versenyben vertük meg a Hunyadi Mátyás Általános Iskola egri csapatát, akik többszörös országos bajnokok – mondta el Deák Edit, tanító.

Az iskolának már többször is sikerült az országos döntőbe jutnia, ezt a hagyományt pedig a továbbiakban is szeretnék folytatni. A legnagyobb motiváció a gyerekeknek az, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét, ebben pedig mindenki igyekszik segíteni őket. – 2011-ben és 2014-ben is sikerült bekerülnünk az országos döntőbe, ahol 7. és 4. helyen végeztünk. A legnagyobb ösztönzést az adja a gyerekeknek, hogy ezeken a versenyeken sikereket érnek el, így élvezni tudják a sportolás szépségeit. Ezeket a sikereket azonban nem tudnánk elérni, ha nem közösen dolgoznánk a cél érdekében – fogalmazott Jagodicsné Fehér Ágnes, tanító.

A Diákolimpia versenyszámai nagyon sokszínűek. Leginkább az alapképességek fejlesztésére irányulnak, így a gyerekek megmutathatják, milyen erővel, ügyességgel, gyorsasággal, állóképességgel és kitartással rendelkeznek. Bár a felkészülés ideje alatt folyamatos a munka, a versenyen már mindenki jó kedvvel vesz részt és igyekszik a legtöbbet kihozni magából. Soltész Balázs, Bacsa Benjamin és Pintér Anna a csapat tagjai. A fiatalok azt mondják, hogy mindig jó hangulatban telnek a versenynapok és igazán ki tudják magukat tombolni.

A Diákolimpia megyei döntője véget ért, az edzések azonban tovább folytatódnak, hiszen 2017-ben is sok versenyen vesznek részt a tanulók, most például az országos elődöntőre kezdték meg a felkészülést.