Ezen a nyáron is nagy sikernek örvend a Jam Garden rendezvénysorozata. Az eseménynek még nincsen vége, továbbra is sok fellépő és program fogja színesíteni a hatvani estéket. Ma este az Esti Kornél, szombaton pedig a PASO lép színpadra.

Ugyan már nyár felénél tartunk, a Jam Garden nem fogyott ki a programokból. Olyan előadók és zenekarok fogják szórakoztatni a résztvevőket, mint a The Catzz, Roy és Ádám Trió, Ricsárdgír, Parno Graszt és a Treff is itt ünnepli 50 éves fennállását. A Hatvan City Hard Core idén is a szokásos zúzdát hozza el a művelődési ház udvarára.

A kertmoziban csütörtökönként több filmet vetítenek, többek között a Thor: Szerelem és mennydörgést, az Elvist, a Gyilkos járatot, emellett több premier filmmel is készülnek. Ahogy már korábban megszokhatták a hatvaniak, lesznek még gyerekfoglalkozások, fellép az Apacuka, a Kalapjakab zenekar és lesz mesemozaik, ahol a gyerekek a Kecskegidák és a farkas, valamint a Vándormanók című bábelőadást tekinthetik meg.

A Jam Garden programsorozata szeptember 10-én ér véget. Két nagy fellépővel búcsúztatják az idei év nyári szezonját, pénteken a Bohemian Betyars, szombaton a Fish! lép a színpadra.

Jegyeket a helyszínen, vagy elővételben a tixa.hu oldalon lehet megvásárolni.