Közmeghallgatással indult az idei év első testületi ülése, ahol előre írásban és a helyszínen szóban is lehetett kérdezni. Utóbbit választotta Sarang Annamária is, aki annak kapcsán tett észrevételt, hogy a Szent István iskola környékén reggel és délután nagyon nagy a forgalom és szeretné, ha erre valami megoldás születne. Horváth Richárd elmondta: felmérik az érintett területet és megvizsgálják, miként lehetne még biztonságosabbá tenni ott a közlekedést. Korábban is egyeztettek már erről az iskola vezetésével, akkor született meg, hogy sárgán villogó lámpákat helyeznek ki. Ugyancsak elhangzott, hogy egy az ÚRKÁI-ba jár egy 7 éves kisfiú, akinél decemberen agydaganatot diagnosztizáltak. A kezelése 30 millió forintba kerül, így a családnak nagy szüksége van anyagi támogatásra.

Az ülésen többek között döntöttek arról is, hogy ismét Valló Edét nevezik ki a Grassalkovich Művelődési Ház élére. A kulturális intézményt már 11 éve vezeti a szakember, most újabb 5 évre kapta meg a megbízatást.

A strandon idén többféle beruházás is zajlik, az egyik a 33 méteres úszómedence burkolatának felújítása, az eltelt 30 év alatt hiába javították, már szükséges egy teljes körű felújítás. Ennek tervezett értéke 72 millió forint. Ugyanakkor az előírásoknak megfelelően és biztonságos melegvízellátás miatt egy kutat is kell fúrni a strandon. Erre a hatóság kötelezi a várost és ennek költsége 53 millió forint. Egy Belügyminisztériumi pályázat keretében pedig a Batthyány utca egy szakaszát is felújítanák, ez 80 millió forintba kerül, aminek a felét az önkormányzat állja.

Biztonságosabbá tennék a Robert Bosch úton a Kölcsey Ferenc utcai csomópontnál lévő gyalogos átkelőt, ehhez új forgalomtechnikai eszközöket vetnének be. – A Bosch és a város közösen szeretné még biztonságosabbá tenni az átjárót, éppen ezért most LED-es villogó világítást építenénk be az úttestbe, hogy még láthatóbb és figyelemfelhívóbb legyen a hely. Teszteljük, miként bírja a forgalmat és az időjárást, ha pozitívak a tapasztalatok, akkor a város több pontján is használnánk ezt a módszert – mondta el a polgármester.

Az ülésen szó volt róla, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, idén is biztosítják a hatvani kéklámpások számára, hogy ingyenesen használhassák az uszodát és a strandfürdőt.