A Grassalkovich Művelődési Házban gyűltek össze a Naplemente Nyugdíjas Klub tagjai, hogy közösen töltsék ezt az ünnepet. A klub aktív életet él a mindennapokban, egymást váltják rendezvényeik, közös megmozdulásaik, ám az idősek világnapja ezek között is kiemelkedő helyen szerepel. Sánta Gyula, a klub elnöke elmondta: ebben az évben megyei szinten is meg akarják ünnepelni ezt az alkalmat, terveik szerint a Nagy Endre Rendezvényteremben tartanák, itt Hatvanban.
A programon Szinyei András alpolgármester köszöntötte a tagokat, aki az aktív idősévekre hivatkozva több városi programot is ajánlott a jelenlévőknek. Koza József prépost, kanonok pedig Jézus tanítását idézte, miszerint sosem szabad csüggedni. Nem szabad félni, akkor sem, ha nagyon fáj a lábunk, vagy nem kell megijedni a hóeséstől sem. Erre szerinte az a megoldás, ha leírjuk azokat a dolgokat, amiktől elkap minket a pánik. Valló Ede, a művelődési ház igazgatója pedig egy hatvani legendát elevenített fel, egy idős férfi versét mondta el a Naplemente Nyugdíjas Klub tagjainak. A programon a Vörösmarty Téri Óvoda és az 5. Számú Általános Iskola gyermekei adtak műsort.