Idén októberben az Európai Unió tagállamai negyedik alkalommal rendezték meg a programozás hetét. Ennek célja, hogy megmutassa: amellett, hogy a programozás hasznos és jó karrierlehetőség, egyben szórakoztató is és nem igényel nagy szakmai tudást. A társszervező Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) mellé idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) is beállt támogatóként, ezzel is jelezve, hogy a kormány számára is fontos cél a digitális készségek fejlesztése. Magyarországon több mint 440 eseményt regisztráltak be. Néhol csak osztályfőnöki órát tartottak, ahol elmondták, hogy az informatika miért jó, de a többség valóban a programozást gyakorolta.
Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola is csatlakozott az eseményhez, melynek kapcsán több programot is megvalósítottak. A 208 tanulónak több mint a fele, 130 diák vett részt valamilyen formában a kódolás hetén. Minden felső tagozatos tanuló az informatika órán gyakorolta a programozást. – A hetedik és a nyolcadik osztályosok számára IT szakembereket hívtunk meg, beszéljenek arról, milyen kihívást jelent számukra ez a pálya, mi mindent is takar az informatikus szakma: Bóna Dániel gépészmérnök (Johnson Electric Hungary Kft.) és Horhauzer Tamás rendszermérnök (99999 Informatika Kft.) volt a vendégünk. Az ötödikes és hatodikos lányok egy része látogatóban járt a Google Groundon, ahol két Svájcból jött mérnök tartott számukra előadást és megismerkedhettek a Google munkahellyel, munkakörnyezettel – tájékoztatott Hintz Beáta tanárnő. Ezen kívül a programozó szakkörre járó tanulók (2. osztály – 7. osztály) a code.org által felkínált rövid tanfolyamokat végezték el, melyek végén egy oklevelet kaptak részvételükért.